Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hodász András most elmegy az...

Hodász András most elmegy az általa javasolt "gyógyászatra"?

Figyelt kérdés

2023. júl. 17. 23:30
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Nem kell ezt a dolgot olyan komolyan venni!

Beszélgettünk róla baráti körben, neki súlyos mentális gondjai voltak mindig is és beszélt összevissza.

Eleve azt mondta, hogy felmentette Erdő Péter bíboros, majd kiderült, hogy csak 1 év szabadságot kért a mentális állapota kezelésére. Utána megint, hogy kivetkőzött, majd sajnálatát fejezte ki, hogy a coming out-ja miatt nehezített lesz a visszatérése az egyház berkeibe.

Volt, hogy elmesélte, hogy gyerekkorában molesztálta férfi, majd mondta, hogy egy csajjal már a házasságot tervezték és fogta magát papnak állt, ahol a cölibátus a követelmény és ő ezt elfogadja, de nehezen bírja. Aztán ugye amire te is utalsz, hogy a homoszexualitás gyógyítható...

Most meg előállt azzal, hogy ő meleg, ami vagy igaz vagy nem, mert ő egy nagyon zavarodott ember, aki maga sem tudja, hogy micsoda.

Minden esetre most Osváth Zsoltival az élen kár lenne, ha ellepnék a melegek, mert neki most nyugalomra és pszichiátriai elhelyezésre lenne szüksége, ha meleg, ha nem!

Nekem van olyan rossz érzésem, hogy szomorú vége lesz ennek az embernek, önkeze által, de ne legyen igazam!

2023. júl. 17. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
0%
Kérdező, hallottál már olyasmiről, hogy az embernek... időnként... változik.. a gondolkodásmódja?
2023. júl. 18. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

1-es.

Sajnos én is valószínűnek tartom az utolsó mondatodban említetteket.

Egyértelműen leszűrhető a videóiból, közzétett írásaiból, hogy Hodász egy nagyon zavarodott ember, aki önmagával sincs tisztában. Reméljük persze hogy sikerül az önmagában vívott harcokban helyt állnia.

2023. júl. 19. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Semmilyen szempontból nem vehető komolyan az az ember, aki elmúlt 40 éves és olyan dolgokat produkál mint Hodász András. Kivéve, ha az illető komoly formában mentális beteg, de ez teljesen egyértelmű az esetében.

Csak az elmúlt pár év történései:


2020

Hodász atya a melegek “kigyógyításáról” értekezik


2021

[link]


2023

Kilép az egyháztól, beáll baristának, szőkére festi a haját és melegnek áll, amit megoszt a nyilvánossággal is.


Közben teszi más témákban is az egymásnak ellentmondó, vagy az igazságtól eltérő nyilatkozatokat, szereplési kényszerből, átgondolatlanul, mert azzal nem számol, hogy az internet nem felejt.

Mit is lehetne róla mondani, azon kívül, hogy nagyon beteg emberként jobbulást neki és találja meg már végre azt az utat, amiben komfortosan tud létezni!

2023. júl. 19. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

#2.

Igen, hallottam. Nálam is voltak ilyenek, de nem hirtelen, 1-2 év lefolyását követően és nem is olyan radikális ellentétből csaptak át a másikba a nézeteim. Igazából már előtte is mérsékelt álláspontom volt a kérdésben és nem éreztem magam teljesen komfortosan már akkor sem azzal a nézettel. Ja, és mindezt nem a média hasábjain közvetítettem naprakészen.

2023. júl. 20. 09:59
 6/6 anonim ***** válasza:
91%
Dehogy megy el. Sosem volt komplett. Nálam már akkor kiverte a biztosítékot, amikor jött a merketinggel, meg azzal, hogy a Katolikus Egyház voltaképpen egy cég. Ilyen max. ateisták mondjanak, hívő katolikus pap ne ejtsen ki a száján. Teljesen hiteltelen volt a csávó mindig is, cseppet sem lepődtem meg, hogy eddig látens homokos volt.
2023. júl. 21. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!