Normális az, ha valaki senkiben nem bízik?

Én ilyen vagyok.

Megcsaltak, átvert a csaj, akkor összetört bennem lelkileg valami, azóta nem tudok bízni.

De még a kezdeményezéshez sincs kedvem, mert úgyis ugyan az lenne.

Szerintem nem normális dolog. Mármint k.rva sokat ront az életminőségen: nem tudsz egy biztonságos kötődést kialakítani, állandó készenlét, stressz az élet, mert mindekiben a támadó szándékot keresed.

Lehet amellett érvelni, hogy ezek az emberek áldozatok, és simán van is benne valami. Ugyanakkor nem szerencsés azt sugallni, hogy ez így rendben is van. Akik tudnak bízni, azok is csalódnak csomószor, csak másként dolgozzák fel.

#1: A legnagyobb butaságot mondtad, a kérdezővel együtt.

Kedves kérdező!

A kommented alapján gondolom nem rólad van szó, különben nem lennél ilyen nyers..

Teljesen normális, hogy valaki így fordul a világ felé, gondolj már bele, ha egy sor tragédia történne veled, ha 6 emberből 5 pofon vágna amikor elsétálsz mellette, te nem attól félnél, hogy a hatodik is pofon vág? A bizalom egészséges esetben nem így működik, normál helyzetben az már megvan, és az adott illetőn múlik hogy építi vagy rombolja azt. De ha sok rossz tapasztalata van ezzel kapcsolatban, az az alapvető bizalom elmúlik mindenki iránt. Ha olyan emberrel van dolgod, aki a kezdetektől nem bízik benned, akkor vissza kell építened a bizalmát feléd, nem pedig ujjal mutogatni, hogy az csak az ő hibája.

"Teljesen normális, hogy valaki így fordul a világ felé"

Márpedig nem normális. Mint írtam fentebb: egy retek szar így az élet, káros így élni.

"ha 6 emberből 5 pofon vágna amikor elsétálsz mellette, te nem attól félnél, hogy a hatodik is pofon vág?"

Természetesen ebben igazad van, de az a tapasztalatom, hogy ez sosem valós arány. Én három típusú bizalmatlanságot ismerek.

1: az első tapasztalat rosszul sült el. A valós arány lehet az, hogy 10-ből egy ember ver át, de ha téged éppen az első szerelmed csalt meg, akkor okkal gondolhatod, hogy minden nő megcsal majd. De attól, hogy okkal gondolod, még nem lesz igaz.

2: nem a tapasztalat gyakorisága, hanem a trauma fájdalma a meghatározó. Amikor anyám meghalt fiatalon, hirtelen azt vettem észre, hogy érzékenyebb lettem az olyan hírekre, amikben valaki súlyos beteg lett, fiatalon meghalt egy család tagja és ilyenek. Emiatt pedig egyszer csak azt éreztem, hogy bármikor meghalhatok, ha fájt a lábam, arról is azt hittem, hogy súlyos betegség előjele. Nem a világ lett veszélyesebb, én mégis úgy éreztem, hogy halál és betegség a világ.

3: mi magyarok eleve egy traumatizált nemzet vagyunk. A kollektív kultúránk arról szól, hogy mindig a rossz oldalon állunk, minket eltipornak és bántanak. Nem véletlen, ez volt a huszadik század magyar történelme. A baj az, hogy ezt be is mantrázzuk egymásnak. Észrevettem, hogy ha sok időt töltök anyósomék társaságában, általános szorongásom lesz, és elhatalmasodik rajtam a depresszió az állandó "nehogy aztán az legyen, hogy..." kezdetű mondatoktól.

1 és 5

Nagy butaság. Lózung. Közhely, ami ráadásul nem is igaz.

Nem normális egyébként. Ahogyan az sem normális, hogy kábé mindenki átverte előtte.