Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szeretett vagy nem szeretett? ...

Szeretett vagy nem szeretett? ennyire naiv voltam?

Figyelt kérdés

van egy srác aki nagyon szépen bánt velem, nagyon sokat puszilt, önmagam lehettem vele, ugyanúgy ő is mondta hogy eddig én vagyok neki az a lány aki mellett sokat nevetett és önmaga lehetett.

Leírta nekem hogy szép vagyok, leirta nekem hogy szeret engem, leirta majdnem mindennap hogy hiányzom neki ( azért írta mert nem tudtunk találkozni, távolság lett a vége, elköltöztem, ebbe nem mehetek bele), felhívott mindig mikor munkába ment, azt mondta hogy neki nem kell senki csak én, sziveket küldött nekem, aztán miután eljottem az orszagból pár hétig nagyon jól ment minden aztán lelkileg elkezdett bántani, nem írt már vissza nekem olyan lelkesen mint az előtt és nem értem miért van ez, tegnap meg vége szakadt mindennek, ő volt az a srác nekem aki mellette tényleg eltudtam volna képzelni egy jövőt és még beszéltük is, főleg ő álmodozott erről... aztán a tegnap elmondta hogy "miért ne mondhatnám hogy megölelnélek, ez normális dolog, attól még nem érdekelsz". Tegnap elkezdett nekem pattogni írásban, hogy én várok el tőle valamit meg ezek és hogy mondja hogy nem érti miért mondom azt, hogy beszél más lányokkal másképp ez nem igaz, csak én vagyok neki, aztán viccből bemondtam neki, hogy "ejsze belém vagy zúgva hogy nem mersz beszélni más lányokkal" aztán válaszolt egy hosszú üzenettel, hogy igen meg stbstb... de úgy hangzott a fejemben az az üzenet mintha csak viccelne, nem tudtam elhinni, mondtam biztos, hogy hazudik tán akkor nem bánna velem így, aztán féltem leírni, hogy ugye "én is" féltem azt írja hogy csak hülyéskedett, de végül aztán írtam, hogy "és hol a "csak vicceltem" ebben?" aztán elkezdte mondani hogy "xdd ironia bolond" aztán elküldött nekem üzeneteket hogy a lányokkal mit beszélget akiket konkrétan ma ismert meg és elkezdte mondani hogy "szőke, szemüveges, aranyos lány és tök közel van hozzám, összejönnék vele" meg még hasonló dolgokat. Aztán elhagytam mert félek tényleg igaz hogy nem szeret, hogy hazudott nekem több hónapon át, minden egyes szó, érintés amit nekem adott hazugság volt... rendes kikelni sem bírok az ágyból, nem tudom elhinni, hogy tényleg nem szeret, hogy hazudott... valaki férfi vagy nő kérem mondja el, hogy most mi történt mert nem értem, ha azt mondja hogy; szeretlek, szép vagy, hiányol, bárcsak megölelnélek, nem tudok aludni azóta amióta együtt aludtunk bár itt lennél hogy tudjak aludni, oda megyek szülinapodra és akkor találkozhatunk, alig várom jöjjön a nyár hogy veled legyek, lakhatsz nálam csak ne légy messze tőlem, vàrok ràd mert olyan lány mint te nincsen, nem kell nekem senki, csak te; ezt komolyan baráti alapon mondta??!!! mert akkor én többet egy srácnak sem fogok hinni.



dec. 29. 09:08
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem ismerjük ezt a srácot, nem lehet biztosra mondani, de a leírásod alapján jobb, ha elengeded.
dec. 29. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem látta sok értelmét a távkapcsolatnak.
dec. 29. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 Noren1989 ***** válasza:
42%
Hadd kérdezzem meg, ez az egész sztori milyen időtávlatban zajlott le?
dec. 29. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
hogy érted időtávlat?
dec. 29. 09:55
 5/14 Noren1989 ***** válasza:
42%

Mennyi volt a teljes "kapcsolat" hossza?


Mert ettől függően lehet az, hogy szédített,

lehet, hogy te húztad az időt...


Értem, h több hónap, de kb mennyi?

Illetve, ez idő alatt más jeleket is adott a fricc,

pl másokkal is foglalkozott?

dec. 29. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

hát, 4-5 éve ismerem örökké közel voltunk egymáshoz, aztán a nyáron jobban összekovácsolódtunk és miután elköltöztem valami megváltozott.

hogy masokkal foglalkozott en ilyenrol nem tudok, de azok alapjan, hogy amiket leirt nekem az éjjel biztosan, de sosem mondta nekem hogy van egy lany szamara vagy adott volna nekem jeleket hogy van egy lany, erted? en legbelul ereztem, de sosem lattam mintha irta volna, konkretan csak ereztem... de nem ertem, annyira nonszensz az egész szituacio

dec. 29. 10:19
 7/14 A kérdező kommentje:
aztan mondtam neki hogy "biztos nincs? annyira furcsa vagy velem" aztan mondta hogy csak rn vagyok neki, kuldte a kepejet hogy csak velem beszel, pontosan kedden volt ez ezen a heten aztan meg kiderul hogy megis van... nonszensz, ez nonszensz
dec. 29. 10:21
 8/14 Noren1989 ***** válasza:
21%

No, ha ilyen lassan sem haladt vele semmi,

akkor arra tudok gondolni, hogy:

a, korhatáros voltál,

b, nem néztél ki annyira jól,

c, csak mostanra tudta bedumálni magát a bugyidba.


Egyik sem valami pozitív aspektus.


Én hagynám a friccet azzal a lezárással, hogy évekig szivatott,

várta a minimál effortos alkalmat, mikor megkaphat, közben meg tette a szépet mindenkinek, akinek csak tudta.

dec. 29. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
0%

Te nem adhattad önmagad. Mert nincs olyan, hogy önmagad.

Tele vagy traumákkal, önbizalomhianyod van, önbántalmazó mechanizmus is van, hogy a te hibád, te voltál naiv.

Dolgozz magadon, önismeret, empatikus társaság, hogy ilyen többé ne forduljon elő.

dec. 29. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

hát sok mindent éltem át 9-es az is igaz, de ő nagyon sokat segített rajtam, mindig neki mondtam el ha bármi volt velem. Rényleg önmagam voltam vele, inkább hogy... nem féltem semmitől ha vele voltam vagy ha beszélgettem.

8-as, félre érted, nem évek8g hitegetett, legjobb baratok voltunk aztan a nyaron tortentek dolgok velem nagyon csunyan bantak velem a volt kapcsolatomba es nyaron szakitottak velem es o mellettem volt, aztan vele is szakitottak es egyre kozelebb kerultunk egymashoz, 2 hónap után kezdődött az hogy lehet 4 ev utan elkezdtem erezni iranta valamit, aztan egyre jobb es jobb volt, aztan elkoltoztem, nagy konnyezes, bucsuzas volt a vegen aztan es aztan minden megvaltozott. Igy sem fogadom el mqgam külsőleg, csunyának tartom magam, de ő belém tette azt hogy nem vagyok az, engem nagyon is felvállalt, összepuszilt engem az utcán és nem tagadott le, képeket is kitett velem.

dec. 29. 10:58
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!