Hogy nevezik az ilyen személyiségű embert?

Én lelkiismeretesnek, és megkeseredettnek nevezném. Nekem kevés olyan munkatársam volt eddig, akik nem kerülgették a munkát mindenáron, és nem azt nézték, mi alól hogyan tudnának kibújni a közös feladatok közül, és akiről írtál az szerintem ezerszer jobb, mint ez a másik véglet, a krónikus munkakerülő "életművész".

"nem ám közbe szólna h te barom azt nem így kell" - legalább nem kisfőnökösködik jogtalanul, hogy meg akarja mondani a másiknak hogyan dolgozzon, én ezt is értékelném a helyedben, gyakori, hogy szereptévesztésben vannak egyes emberek...

Szerintem mindenki oda tud férni a munkához, aki akar, vagy ő talán fizikailag megakadályozza ezt nektek? Ezt nehezen tudom elképzelni, de ha igen, akkor viszont rá kell szólni, hogy másoknak is hagyjon munkát, ha meg nem változtat, akkor a főnöknek szólni mielőbb.

A lényegre még nem válaszoltam. A miértre. Ez egy hozott minta sajnos, illetve traumatizált gyerekkor. Valószínűleg az ilyen emberek már gyerekkorban megtanulták, hogy csak ők vannak, a szülők elhanyagolták őket, kialakult a parentifikáció.

A lényegre még nem is válaszoltam. A miértre.

Gyerekkori elhanyagolás, amikor a gyerek megtanulja, hogy csak ő van. Parentifikáció. Traumatizált személyiség.

Nála kell legyen minden kontroll, csak ő tudhat mindent, mert abban a tudatban van, hogy ha ő csinál, csinál, csinál, megszakad, majd szeretni fogják, elismerik.

De sajnos pont fordítva van. És mivel az ilyen embernek nincs önismeret, önreflexiója, nem is lát rá ezekre a dolgokra.