Miért én legyek aki mindig feláldozza magát az egységért?

Van két kisfiam, az ő születésük előtt is mindenki lelki szemetesládája, meg segítője voltam, de azóta mindenki kihasznál. Elvárták hogy az oviban vállaljam el a szülői munkaközösséget , és hasonlók. Most viszont besokalltam, elegem lett abból, hogy én vagyok mások lábtörlője, hogy ha másnak van baja, én mindig legyek ott, ha nekem van azzal senki nem törődik. Most ebből megint morgás van, és természetesen én vagyok a hibás, mert az ovis ballagó nem úgy sikerült ahogy azt sokan elképzelték, és persze mindenki nekem állt, hol ott én nem is voltam a szervezők között. Mit tegyek? Hogyan engedjem el a fülem mellett a rosszakarók megjegyzéseit? Hogyan érjem el, hogy igazi barátaim legyenek, akik nem csak kihasználni akarnak?