Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért olyan igénytelen sok nő?

Miért olyan igénytelen sok nő?

Figyelt kérdés

Kezdeném pl. anyukámmal. Irodai dolgozó volt, semmi megerőltető, fizikai munka. Már kb. 12 éves koromtól én takarítottam, mert szégyelltem, ha eljött hozzám valamelyik barátnőm, hogy nálunk milyen kosz van. Vagy a wc-t én súroltam állandóan, mert felfordult a gyomrom minden alkalommal, ha rá kellett ülni, a fürdőszoba meg tele hajjal, zsírcsík a kádon, fogkrém fröcsögés a tükrön, mocskos mosdó, pormacska... Fuj! Azt értem el csak persze, hogy 15 évesen magamra mostam, és ha édességet akartam enni, sütöttem magamnak. Anyukám most velünk lakik, beteges. Képes fél óra alatt akkora mocskot csinálni a konyhában, hogy mindent át kell mosnom, takarítanom utána.

Volt egy barátnőm, ő még rosszabb. A mosogató felett döngtek a legyek, rászáradt kajamaradék az edényeken. Nem bírtam nézni, elmosogattam, de előtte el kellett mosnom a tálcát is, mert nyálkás volt. Törölgetés közben láttam, hogy a kredenc is mocskos, azon kaptam magam, hogy kitakarítottam a konyháját, és állok a hűtő előtt, és dobálom ki a penészes, romlott ételt.

Hogy tudnak ilyenek lenni? Miközben ezek, akiket ismerek, kivétel nélkül mindegyik az utcán ápolt, csinos, jól öltözött nők, hajuk, körmük rendben, elegánsak. A lakás meg egy disznóól. Miért? Mi van ilyenek fejében???



2014. jún. 7. 13:16
 1/5 anonim ***** válasza:
81%
Sajnos ez egy elég általános dolog. Volt egy-két barátnőm, utcán, vagy ha elmentünk valahova, tényleg, magára igényes, tip-top csilli villi. Aztán mikor náluk voltam (most mindegy hogy szoba vagy lakás), ott meg kosz, kupi, igénytelenség, hogy beokádik az ember, és elmegy tőle a kedve az embernek.
2014. jún. 7. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
79%
Az ilyen embereknek általában mindent megcsinált az anyuk, ezért nem tanulták meg, hogy hogy kell szépen tisztán tartani a házat. Az anyukám is ilyen, csak akkor csinál rendet, ha már a mosogatóba nem fér be a koszos edény, sőt 2x annyi edény van, csak a pulton, a vasalatlan ruha pedig addig gyűlik, amíg már senkinek sincs mit felvenni. Általában apa szokott felmosni az egész lakásban én meg pakoltam a konyhában. Csak a szobámban nem tartok rendet, mert mindent úgy találok meg hogy elől van :D Most költöztem külön és igyekszem, hogy többnyire rendet tartsak, de egyenlőre ott tartok, hogy minden nap takarítok mert olyan sebességgel csinálok magam körül káoszt :D
2014. jún. 7. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
74%
Káosz van a fejekben, az a baj. Az én szememben nem ér egy fillért sem az az ember, legyen az akár férfi, akár nő, aki koszban lakik, kifelé meg eljátssza az elegáns úriembert/úrihölgyet. Lusták és igénytelenek.
2014. jún. 7. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
73%
Én a egyetemen laktam együtt olyan lánnyal, aki hoszteszként is dolgozott, körülrajongták a fiúk; magassarkú, kisruha, sok smink stb. Az albérletben meg mindenhol koszos ruhákat (bugyikat!) hagyott maga után, amikor sminkelt, a mosdókagyló tocsogott az alapozóban, még a villanykapcsoló is rúzsos volt utána. A konyháról meg nem is beszélek.. Én sem értem azóta sem az ilyen embereket. De nem csak nők, hanem a férfiak is ilyenek. Párom lakott együtt olyan fiúval, aki mindennap kb. más lányt vitt haza a buliból, de 1 héten csak egyszer fürdött, és csak a "sziszegős szappant" használta szagosításra. De ha nem volt befújva, ájuldozni lehetett tőle...
2014. jún. 7. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
55%

Az én anyám is ilyen. Amíg vele éltem, hetente kellett nagytakarítást tartanom, hogy elviselhető legyen a helyzet.

A csapba fésülte a haját, majd ott hagyta a kihullot hajszálakat, miután szóltam neki a kádban hagyta a cuccot, mikor amiatt is szóltam, a WC-be kezdte el. Természetesen lehúzni túl megerőltető lenne.

A hamuzó dísznek volt. Ha fel kellett volna állni, és közelebb hozni, inkább a földre hamuzott, és csak elnyomni ment el a hamuzóig. Szerintem csak azért szedte fel a szőnyeget még kiskoromban, hogy ezt megtehesse.

A mosogatással is hadilábon állt. Ha ivott egy pohár kólát reggel, és délben akart inni még egyet, kivitte a reggeli poharat, mert az koszos, abból derogál inni, de elmosatni nem nagyon akarta. 2 naponta, mikor már tele volt a mosogató, elmosogatott. Már ha azt mosogatásnak lehet nevezni. A pohár alján ott volt az odaszáradt kávé, üdítőfolt, a tányérok alján pedig kisebb húsdarabokat találtam. Sebaj, a mosogatószer habja eltakarta a koszt, ugyanis alaposan leöblíteni már nem futotta az erejéből.

Nincs is jobb a reggeli vegyszeres kávénál.

A ruhamosási technikája fenomenális volt! Néha-néha bedobott egy kis pirosat a fehér ruhák közé, vagy benne hagyott egy nadrágzsebben egy zsepit, hogy feldobja a színeket, illetve szép fehér, opcionálisan eltávolítható díszítéssel tegye izgalmassá a ruhákat. Szépen berakta őket a szekrénybe, és amíg volt még tiszta, használható ruhája, nem mosta ki őket újra.


A takarítási technikája is érdekes volt. Mindent megtalált, ami a helyén volt, lepakolta a szoba közepére, mindenféle összesöpört szöszmösszel és kidobható kacattal együtt, majd egyenként visszadobált mindent a helyére. A könyves polcán található könyveket, fotóalbumokat csak a jóakarat tartotta össze, szerintem a fizikát kente-vágta fiatalabb korában, mindig olyan ügyesen dobálta egymásra a könyveket, hogy csak egy kis lökésre dőljön össze a "kártyavár".


Az utcán ő is csili-vili, elegáns, nőies, de ami a lakásban van, az katasztrófa. Mióta elköltöztem, kénytelen többet takarítani, így viszonylag jó "takarítási szokásokat" tanult, már nincs akkora kupi. Ehhez is 2 hónap kellett a kiköltözésem után.


A barátnőm is trehány. Hál'Istennek nem közösháztartásban lakunk, így nem kell takarítanom utána.


A haverokkal viszont nincs ilyen gond, egy laza pálinkázós-sörözős este után is felszedik a szotyihéjat, összeszedik a dobozokat, kidobálják az üvegeket, stb.


Azt vettem észre, a férfiak igényesebbek a lakás tisztaságára, mint a saját megjelenésükre. Ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolják a külsejüket, csupán kevesebb energiát fektetnek a dologba mint egy nő.

A nőknél viszont ez mintha fordítva működne, a kocsi és a lakás kupleráj, a külső viszont nagyon igényes.

2014. jún. 7. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!