Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Gyógyítható a pedofília?

Gyógyítható a pedofília?

Figyelt kérdés
Láttam már pedofilokról szóló filmeket és szörnyű történeteket is hallottam. De ha a pedofília betegség, biztosan gondoltak már mások is arra, hogy gyógyítani kellene. Itt vagyok 16 évesen, 4 éve volt is dolgom pedofillal, aki azt írta nekem, hogy szerelmes belém, pedig csak egy egyszerű fényképet látott rólam. Akkor ő 35 éves volt és valami tevés játék oldalán írt rám. Már akkor is tudtam, hogy veszélyben lehetnék, de megsajnáltam. Nem találkoztam vele, csak interneten keresztül beszélgettünk, amíg a téma meg nem változott. Megértettem vele, hogy semmi esély arra, hogy élőben is szóba álljak vele, de segíteni akartam. Mindig egy képért könyörgött, azt mondta, megőrül a vágytól. Persze ez akkor még megijesztett. Veletek volt hasonló eset? Vagy ismertek valakit, akinek segítségre lenne szüksége?

2014. júl. 6. 18:43
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%

Ha csak interneten keresztül érintkeztetek, akkor semmi baj nincs. Viszont az, hogy te 12 évesen (ami már nem kisgyerekkor) képes voltál levelezgetni vele és meghallgattad a hülye szövegelését, az arra utal, hogy kellemesen bizsergetőnek érezted ezt a fajta kapcsolattartást.

Ismered a viccet: mi a különbség a pedofil és a pedagógus között ? Az, hogy a pedofil tényleg szereti a gyerekeket.

2014. júl. 6. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:

Nem mondanám, hogy kellemes volt. Egyszerűen segíteni akartam. Igaz, hogy én meg nem kifejezetten vagyok oda a velem egyidős srácokért, de ez nem kóros a részemről. Kicsit korábban értem mint a korombeliek.

Egyébként nem kifejezetten hülye szövegelés volt, mert később mesélt a vágyairól és, hogy úgy érzi, nem tud uralkodni magán. Annyi idősen nem tudtam számára túl hasznosat írni, de a mai napig eszembe jut. Szerintem, ha ez gyógyítható, valahogy segíteni kellene nekik.

2014. júl. 6. 19:13
 3/18 anonim ***** válasza:
Az az ember ki akarta használni hogy tudatlan kis fiatal csajszi voltál és ez még szerény fogalmazás tőlem. Te ezt szeretnéd meghálálni?
2014. júl. 6. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:
Nem meghálálni. Nem kifejezetten rajta szeretnék segíteni, hanem minden pedofilon. Főleg azokon, akik hajlandóak lennének a változásra, gyógyulásra, csak segítség kell nekik.
2014. júl. 6. 19:33
 5/18 anonim ***** válasza:

Elmondom neked, hogy a pedofília nem olyan mint a láz, hogy beveszel egy lázcsillapítót és elmúlik. Ez érzelmi kategória. Akkor pedofil valaki, ha azt gondolja, hogy erkölcsi módon számára bevállalható az, hogy olyan fiatalkorú lányokkal próbáljon nemi kapcsolatot létesíteni, akik teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a környezetüknek, mivel még gyerekek és tudatlanok. Vállalják ezzel a társadalom kirekesztését is, de az sem zavarja őket, hogy áldozataiknak életre hagyó súlyos érzelmi sérüléseket okoznak.

Ebben az esetben te voltál az áldozat és ez az ember úgy tekintett rád mint kb egy darab rongyra, amivel azt csinálhat amit csak akar.

Szóval ideje lenne már 16 évesen felnőnöd.

2014. júl. 6. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Nem használt ki, tudtam mit csinálok. Most is tudom, és tudom, hogy lelki probléma. Eléggé felnőttem már, bár tudom, hogy még sok áll előttem. Inkább te gondolj bele abba, hogy ők is emberek. Pontosan tudom mire képesek, és lehet, hogy tényleg megértek a pusztulásra. De én mégis segíteni szeretnék rajtuk, mint mindenkin, akin tudok.
2014. júl. 6. 19:48
 7/18 anonim ***** válasza:
Segíteni csak azon lehet, aki még döntés előtt áll. Aki tudatosan eldöntötte már, hogy a "rossz" utat választja, azon nem. Ők speciel elhatározták hogy nem foglalkoznak az emberi érzelmekkel, nem tekintenek egyes embereket embernek. Innentől kezdve pedig fölösleges azzal jönnöd, hogy "ők is emberek", mivel pont ezt dobták el maguktól.
2014. júl. 6. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:
Egy részük biztosan így van már, de vannak, akik hajlandóak lennének a változásra.
2014. júl. 6. 20:05
 9/18 anonim ***** válasza:
Ha így lenne, akkor maguktól megválnának szenvedélyeiktől és már nem mondhatnád rájuk hogy pedofil. Segíteni ebben az esetben is értelmetlen, mivel nem tudsz. Nem a te döntésed.
2014. júl. 6. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%

a pedofília nem betegség, ezért nem "gyógyítható".

régebben még a homoszexualitást is betegségnek tekintette a pszichológia, ma már nem.


továbbá a szexuális orientáció nem egy "döntés".

és a pedofilok, homoszexuálisok, transszexuálisok, sőt, még a kínzós játékokat játszó emberek is ugyanúgy rendelkezhetnek érzelmekkel és embernek tekintenek másokat, mint ahogy egy hetero/"androfil"/akármi.


ha valaki úgy érzi, szenved tőle, akkor tekinthető betegségnek, bár ez elmondható sok egyedülálló hetero/andro emberről is.

2014. júl. 6. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!