Iq - áldás, vagy átok?

Én nem tudom, én hülye vagyok, de azt tudom, hogy ahhoz képest, hogy hülye vagyok egyfolytában jár az agyam és ettől nem tudok élni, mert a fejemben élek. Ezért azt találtam ki, hogy random meggondolatlanul fogok cselekedni, majd ahogy esik úgy puffan. Azért nem annyira gyagyán, hogy -Vajon átférek még a kocsi előtt ha most elkezdek sietni? :P Szóval érted. Pl.: Megszólítsam azt a lányt? Persze. :D

Szóval igen a túlzásoktól kell távol maradni. A túl okos lehet olyan rossz mint a túl hülye. És ha elég okos vagy akkor képes vagy kordában tartani az elméd.

Nekem sosem mértek IQ-t, magamtól pedig tesztet sosem töltöttem ki, viszont a problémák ismerősek: öngyilkossági szándék, meg nem értettség. Az első problémám a másodikból eredeztethető, mert világnézetemet rendkívül elfajzottnak tartják, engem meg minimum különcnek tartanak ha nem aberráltnak. A magány ellenben számomra nem probléma, hanem pozitív dologként élem meg ami előtt környezetem szintén értetlenül áll.

Azonban egyértelműen jobb okosnak lenni: hiába leszel boldogtalanabb, és gyötör számos kétség, az életedet sokkal teljesebben tudod megélni mint mások.

Az IQ-val nem jár a széles látókör, a műveltség, sem pedig a depresszió, vagy a hasonló mentális, lelki gondok az csak egy potenciál, amit valaki vagy kihasznál, vagy nem.

Ahogy látható is, az ilyen magas intelligenciával legtöbbször együtt jár egy nagyobb egó, amely, még ha magadnak nem is tudod bevallani, de ad egyfajta felsőbbrendűség érzetet, ami csak tovább növeli az elszakadottság érzetet az emberben.

Ne feledd, abban, hogy magányos, meg nem értett vagy, neked is legalább akkora részed van, mint a környezetednek, hiszen nem csak másoknak kellene alkalmazkodnia hozzád, hanem neked is hozzájuk, akár még nagyobb mértékben is, mint ahogy a többiek teszik.

Szóval úgy gondolom, hogy csak annak átok, aki akként kezeli.

Ahogy mondod, áldás és átok. Ugyanis meglátom azokat az összefüggéseket, amiket mások nem. Én gondolkozom, mások csak a kliséket rángatják elő az agyukból, és azokat lobogtatják. Nem mértem az iq-mat, de valószínűleg bizonyos részei magasak.

Sajnos akinek magas az intelligenciája, annak gyenge az érzelmi, empatikus, intuitív oldala. Így nekem is. Viszont amint elkezdtem foglalkozni ezzel, azóta látványosan megjavultak a társas kapcsolataim. Sikerült megváltoznom. Egyre kevésbé vagyok narcisztikus, és egyre jobban tudok szeretni. Sok pszichológiai könyvet elolvastam és olvasok, önsegítő csoportba járok, segítek másoknak (hiszen van mivel és olyan alternatívákat is meglátok, amelyeket mások nem).

Szóval írj privátot, ha gondolod, aztán meglátjuk. :)

"Akik nem gondolkoznak megállás nélkül, hanem ösztönből cselekednek, általában sokkal boldogabbak, nincs bennük annyit kétely, gátlás, szorongás."

Hát ebben van igazság, előfordul velem is, hogy belezavarodok néha a sok bonyolult összefüggésbe.

De viszont aki jól átgondolja a következő lépését, az sokkal kevesebbet is hibázik. Az okos embernek szüksége van egy jó önkontrollra, amivel elkerülheti, hogy túl sokáig rágódjon valamin, és ha már átrágta magát a bonyolult képletein, képes kell legyen elhatározni magát, bízni a döntésében. Ha ez megvan, akkor nemcsak nyugodt és boldog lehet, de mellette sikeresebb is, mint egy ösztönösen élő ember.

A meg nem értettség, magány és öngyilkossági szándék, IQ-tól függetlenül elég gyakori jelenség a modern világunkban. Én nem gondolom hogy az IQ az ember milyenségén különösebben sokat változtatna, ezt más tényezők is befolyásolják. Ismertem rendkívül magas IQ-val rendelkező egyént, aki életmódjában és viselkedésében semmiben nem különbözött az erkölcsileg lecsúszott többi "átlagfiataltól".

Őszintén szólva szerintem az IQ csak egy menedék, amiben elbújhatsz ás ráfoghatod hogy minden problémádnak ez az okozója. Egy hamis felsőbbrendűség érzésbe menekülsz, mintsem hogy megküzdj a saját magadban lévő akadályokkal. Hasonlóan cselekedtem én is 14-15 évesen de ez a hamis világ egyszer meg fog rendülni és a porba hullasz.

Szeretnél még szenvedni egy kicsit hogy senki nem ért meg, vagy talán elfogadod azt a tényt hogy az emberek nem egyformák, és igyekszel végre olyan embereket találni akik között teljes valódban tudsz megnyilatkozni.

Továbbra is mindent a külvilágra akarsz fogni, vagy lennél szíves és magadba is néznél egy kicsit...? Az erős emberek alakítják maguk körül a világot, a gyenge embereket mint te pedig a külvilág húzza-rángatja mint egy magatehetetlen rongybábut. Van egy képességed, amit kihasználni nem tudsz, de mutogatod a világnak mintha a csodája lenne.Száz gyengeséget próbálsz palástolni egy erősséggel ahelyett hogy megküzdenél velük. Olyan szánalmas látványt mutatsz mint egy rokkant nyomorult király, akire szánalommal néz úgy a jobbágy mint a nemes, de ő a koronájára mutogat, mintha ez adná tényleges hatalmát.

Ismerd meg magad, és küzdj meg önmagaddal végre. Ehhez kell az erő, a számaid csak eszközök hozzá...

#8:

Nos igen, úgy vélem, ehhez kéne az effajta embereknek a szeretet és a megbecsülés, amit lévén mások, sokuk soha nem kap meg. Enélkül egy idő után az energiájukat arra fordítják, hogy saját magukban keressék a hibákat, aminek mondanom sem kell depresszió, öngyilkossági gondolatok és egyéb ínyencségek lesznek a következményei.

Másrészt persze vegyen erőt magán, irányítsa az életét. Bármilyen meglepő az emberek ~90%-nak, de léteznek olyan lények, akiknek nem az a lényeg például fiatalkorban, hogy minden hétvégén csatakra igyák magukat, megdugjanak mindent, ami szembe jön, sőt, társalgás gyanánt nem elégednek meg a lerágott klisés témákon és hogy a valóvilágban meg az éjjelnappal budapestben mi történt. Többre vágynak, de nem kaphatják meg, mert az emberek kitaszítják őket, így ez kissé bonyolultabb, persze legkönnyebb elintézni annyival, hogy "vegyél erőt magadon hülyegyerek"...