Szerintetek introvertalt vagyok?

A 3-asnak a 7-esnek és a kérdezőnek mondom:

És akkor mi van ha átbasznak ?

Miért féltitek magatokat ennyire ?

Ritka hogy az embernek olyan barátja van hogy megbízhat benne és megoszthatja vele a problémáit.

A többi kapcsolat felszínesebb 'haverkodás' vagy ilyesmi, miért ne lehetne azt elfogadni úgy ahogy van ?

Ne mond hogy az nem jó csak azért mert nem olyan mély, ilyennek is kell lenni.

Sőt, ha a haverokkal lógsz lehet hogy megismersz köztük egy igazi barátot.

Azért mert nem eheted mindig a kedvenc kajádat inkább azt mondod a szendvicsre hogy: köszi nem inkább éhen halok.

Ez marhaság.

És miért kell attól annyira félni hogy kihasználnak ?

Megsúgod neki a tananyagot vagy megkínálod a kajádból, ez mind jó tett.

Nem ismeritek a világot mozgató egyik törvényt hogy amit adsz azt egyszer vissza is kapod ?

Mondás is van róla: 'jó tett helyébe jót várj'

Ne törődj vele ha nem attól az illetőtől fogod vissza kapni, lehet valaki más cselekszi veled a jót.

Légy nyitott az emberek felé, amikor csak tudsz menjél velük és ne törődj vele hogy milyen szinten működnek a kapcsolatok, nem tudhatod mi vár ott rád.

Én például kint lógtam az egyik nyáron egy-két ilyen felszínes haverral és éppen megfogalmazódott bennem hogy mi a 'faszt keresek én itt ezekkel' és a következő pillanatban megjelent két lány akiket a többiek ismertek ezért oda jöttek dumálni.

Az egyik lány leült mellém és onnantól fogva mi voltunk egymásnak a nagy szerelem.

Szóval ne ítélkezz hanem ugorj fejest az életbe és ne aggódj hogy mi fog veled történni, minden rendben lesz.

Amikor a nagy kovácsmester műhelyében az acél felugrik az asztalról és azt mondja: -aztán fejedelmi kard legyen ám belőlem

akkor a kovács mester biztosan alkalmatlannak fogja ítélni.

Nem mindegy nektek mi történik ? Ugorjatok fejest és bízzatok az életben.

Mindenki máshogyan működik, én például nem vagyok a fejest ugró típus. Ha engem átvernek, akkor az kihat a más emberekkel való kapcsolataimra is. Ez a bizalmatlanság. Ennek az az oka, hogy hülyén érzem magam, ha valamiben buta módon nem vettem észre az egyértelmű dolgot, hogy valaki csak addig barát, amíg kell neki valami. Ez nem pár hét alatt kialakuló valami, ez hosszabb folyamat. Valaki ezt lerázza magáról, és folyton beleesik ugyanabba a hibába. Valaki pedig sosem tudja ezt lerázni magáról és bizalmatlanná válik, ami kihat minden emberi kapcsolatára. Egyik sem jó megoldás, nem tudom megmondani, melyik a rosszabb.

Engem nem nagyon lehet átverni, cserébe viszont sosem kerülök közel senkihez, introvertált vagyok, a saját világomat élem. Ennek felnőttként megvannak a komoly hátrányai, magányos vagyok olyan értelemben, hogy a páromon, a gyerekeimen, a közelebbi családomon kívül nincsen igazán senkim. Ők is kitöltik az életemet, de jó lenne néha nyitni mások felé is... de kb 15 évnyi szorongást és befelé fordulást már nem lehet elintézni egy na gyerünk! felkiáltással, ezért vagyok terápián.

Aki ezeket a jeleket korán felismeri magán, az korán is tudja kezelni, amikor még nem vert gyökeret az életében ez az egész, később már nagyon nehéz és költséges a váltás.