Egy utolsó senkinek érzem magam?
Sajnos a szüleim megbuktak gyereknevelèsböl, ennek most is érzem a hatását. Rengeteget kaptam ok nélkül, csak azért, amilyen vagyok. Ennek végül gyerekként fura eredmènye lett. Màr óvodában rendszeresen okoztam magamnak fizikai fàjdalmat, ha valami miatt megszidtak az óvónök, mert megszoktam odahaza, hogy a szidás után verés jött.
Hol okkal, hol ok nélkül ütöttem pofon magam, szorítottam a kezem a forró kályhára, tartottam forróvíz alá, mert a semmiért is jár a büntetés.
Iskolában egyszer két osztálytársam feketepontot kapott, mert nem volt füzetük. Nekem volt, mégis úgy döntöttem, én érdemlem meg mindkét feketét, milyen már, hogy másokat büntetnek meg egyszer, és nem engem.
Sajnos felnött koromra sem múlt el teljesen. Úgy érzem, mindenki szebb nálam, mindenki jobb nálam, én csak elrettentö példának születtem. Legszívesebben máig agyonütném magam, ha hibázok.
Én már sosem leszek normális?
21N
De, leszel. :) De baromi hosszú és nehéz út vezet odáig. Nem tudom, itt a gyakorin mennyire lehetséges segíteni. Ha aggyal tudod, hogy mi is a helyzet, hogy nem érdemelsz igazából büntetést, hogy mi vezetett odáig, hogy ez kialakult nálad, az már bíztató. Ami azt illeti, ez igen szép és nagy dolog már így magában. :) Innentől már "csak" az kell, hogy az érzéseid is kövessék az agyadat... nem egyszerű és nem gyors. Ha véletlen tudsz jó szakembert, azaz pszichológust (a rossz csak árt...), akkor érdemes lenne felkeresni, ha van erre módod.
Milyen a magánéleted? Pasik, barátnők?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!