Szerintetek változtatnom kellene? (Sulis probléma)

10.-es lány vagyok, hatosztályos gimis, de még sosem utáltam a sulit ennyire, mint most. Rólam tudni kell, hogy abszolút maximalista típus vagyok, szóval első óta kitűnő bizonyítvány, tanulmányi versenyek, meg minden.

Mostanában elég feszültté tesz a légkör a suliban, rengeteg minden megváltozott, sok tanár elment, újak jöttek, hatalmasak az elvárások,(napi 9-10 óra+ edzés+ otthoni tanulás) és gyakran úgy érzem, nem tudom megugrani azt a szintet, amit én kitűztem magamnak. Persze az is rátesz egy lapáttal, hogy lusták az osztálytársaim, ha valamit meg kell csinálni, a tanárok egyből engem keresnek fel, mintha csak én lennék mindenre alkalmas…Nem arról van szó, szívesen segítek, csak kicsit sok már , hogy az én nyakamba raknak mindent. Plusz folyton ijesztgetnek minket, hogy nem lesz belőlünk semmi, meg eleve úgy állnak hozzá, túl hülyék vagyunk ahhoz, hogy ezt vagy azt megtanuljuk; így meg még a kedvem is elmegy az egésztől.

Otthon kevésbé nagyok az elvárások, de apukámon azért néha látom, jól esne neki, ha vinném a családi hagyományt és kémiával foglalkoznék, holott nem szeretem a kémiát és nem is érdekel. Pedig nekem is van egy álmom, hogy képzőművészettel szeretnék foglalkozni, de letettem róla, mert úgyis mindig mások akaratát kell megvalósítgatnom.

Általában éjszakába nyúlóan tanulok, napi 4 órát alszom maximum (most is csak azért van időm írni, mert ágyhoz köt a láz, meg múlt héten kétszer is elájultam suliban, kénytelen voltam orvoshoz menni). És hatalmas lelketlenséget érzek az emberekben, egyszerűen észre sem veszik, hogy rosszul van a másik, csak még többet akarnak mindenkitől, ha belerokkanunk, az sem számít. Nincs semmi érzelmi töltet az életemben, idejét nem tudom, mikor beszélgettem utoljára egy normálisat valakivel, úgy hogy és is beszéltem a problémáimról, nem csak ő nekem.

Osztálytársaimon látom, hogy teljesen hülyének tartanak; szekálnak folyton. Csak azt nézik, ki milyen gazdag, milyen telefonja van, hogyan öltözködik. Nem érdekli őket a tanulás, mindent lazán vesznek; hétvégenként bulizni meg piálni járnak, részegre isszák magukat, de ezek a dolgok valahogy abszolút nem passzolnak az értékrendembe. Szóval ez számomra nem élet. De valahogy azt sem lehet életnek nevezni, amit én csinálok.

Olyan jó lenne egy kicsit felszabadulni, csak az a gond, már megszoktam, azemberek szimpátiáját csak úgy lehet kivívni, ha cserében szívességet teszek nekik. Csak akkor vesznek emberszámba, ha széthajtom a belemet, de talán még úgy se..

Mit tegyek, hogy ne legyen bennem ekkora megfelelési kényszer?