Ha valakinek szociális fóbiája van, akkor ő erről saját maga tehet?

Arról tehet, hogy nem tesz ellene, csak szétteszi a kezét, hogy nem lehet ezen segíteni.

De gondold csak végig, a te nyomorod ellen ki tud tenni? Te vagy én?

A szociális fóbia csak eufemizmus a felelősséghárításra.

Elsősorban az elhibázott nevelés eredménye, hogy valaki rosszul kezeli a társas interakciókat, tehát nem ő tehet róla; viszont - ahogy előttem is írták -, arról ő tehet, ha elsáncolja magát egy kényelmes, hangzatos "betegség" mögé.

Nem megmozdulni, nem tenni, nem küzdeni, kifogásokat keresni könnyebb, mint a saját jól felfogott érdekünkben aktívan közreműködni a szellemi egészségünkért, hiszen sok esetben több évtizednyi, átfogó berögződésrendszert kell lebontani, majd újraépíteni. Kinek van erre türelme/kapacitása ugyebár? Inkább választunk egy kényelmes, előrecsomagolt betegséget a pszicho-katalógusból. :)

Üdv.: Egy volt szociális fóbiás.

Szia...hányszor fogsz még etéren kérdéseket kiírni?...

Igen,tudsz ez ellen tenni!Méghozzá húzd ki a netkábelt a számítógépedből és menj ki a szabadba.Menj teázni,vagy hívd el a barátaidat/haverjaidat egy sörre,vagy moziba.Lehet nincs hozzá kedved,de ne engedj ennek,amikor már a történések közepette leszel rájössz majd mennyire hülye vagy,hogy szociális fóbiásnak állítod be magad.Különben egy ideig én is ezt hittem magamról.Érdekes amikor kihívások elé kényszerítettem magam,valahogy egy időután nem remegtem a metron,nem remegtem az emberek között..sőt mosolyogva mentem az utcán és senki sem zavart.Pedig igen súlyos tüneteim viltak...meg lehet szüntetni csak akarni kell.És ami a legfontosabb ne magadon, a viselkedéseden kattogj,hanem engedd el magad és másokkal foglalkozz...

Bocsánat a nyersségért,de szerintem baromság magadat beskatujáznod.

Élj!

Nem nagyképűsködöm. Rettenetesen nehéz út ez, a szenvedést nem szeretném elhazudni. Sok másik ember nélkül nem sikerült volna, akik ráébresztettek a hibás gondolkodásmódomra.

Például arra, hogy az - általad is említett - erőt nem kívülről kapom, hanem belőlem jön.

Fontos, hogy az ember bátran felvállaljon helyzeteket, és utána rögzítse (ha kell, fennhangon), hogy ezt is meg tudta oldani. A másik, amit fontos volt megértenem, hogy ne "takarózzak" állandóan a betegségemmel. Tágabb értelemben: hogy ne adjak neki hangot. Nem amolyan struccpolitikaként, hanem csak azért, hogy ne váljon öngerjesztővé a dolog. Az ellentétének adok hangot, azaz a mentális állóképességnek.

Az én empátiám abban mutatkozik meg, hogy nem adom alá a lovat. Te viszont megtapsolod, így aztán holnap is lesz színdarab.

Nehéz. Ezt nem vitatom. De innen nézve már látom, hogy nehezebb a módszeres önsorsrontás, és a szorongás nem csak úgy történik velem, hanem magam tartom fenn/erősítek rá.

Ilyen nincs.

Minden ilyen s hasonló, külvilág retardáltsága miatt van.