Katasztrofális vagyok, egyszerűen nem tudok párkapcsolatot kialakítani, úgy érzem hogy megfulladok benne. Valószínűleg borderline személyiségzavarom is van, és üldözési mániám valamint szociális fóbiám. Hogyan hidalhatnám át a saját határaimat?

1. Félek a férfiaktól, főleg azoktól akikkel el is tudnék képzelni valamit, nem tudom mitől lehet, kiskori beidegződések vagy hasonlók. Nem kellemes számomra sem a csók sem a szex, meg vagyok győződve hogy hazugság minden kedves szó, és mindenkit csak a testem érdekel.

2. Olyan fiukkal beszélek csak, akikről azt gondolom, hogy úgysem lesz köztünk semmi, mert annyira nem illünk össze, hogy nem fogok nekik megtetszeni. Persze ez folyamatosan kudarcba fullad, és mindegyik eddig egytől egyig belém szeretett....Mégis nem bírok kegyetlen lenni, és sajnálatból én is belemegyek dolgokba, amibe nem kéne.

3. Ha egy fiú aki engem sem taszít, elkezd érdeklődni, meg vagyok róla győződve hogy csak viccel,a bolondját járatja és hárítok.

4. Képtelen vagyok kezdeményezni, azt hiszem hogy úgyis elutasítanak, az van bennem, hogy nem kaphatok mást, mint amit én adtam...

5. Mindíg mondták nekem, hogy próbáljak meg 'összejönni' valakivel, viszont egyszer hallgattam rájuk, és a helyzet nem túl rózsásan sült el, 1 hétig bírtam, úgy éreztem megfulladok a kapcsolatban, többé nem akarok ilyenbe belemenni.

6. Egyik nap teljesen más érzések kerülgetnek mint a másik nap, gyakran ugyanazzal a személlyel kapcsolatban is. Néha már úgy érzem megőrülök, felrobbanok, vagy valami...

Van hogy lesz@rok mindent, az emberek véleményét, azt hogy mi lesz holnap, és hogy hova tartok, de máskor meg feszült vagyok stresszelek minden apró sz*ron, és megmagyarázhatatlanul vagyok rossz passzban.

Valószínülek szeretethiányom van, de félek bevallani magamnak, másnak, és félek adni és kapni is...de dolgozom rajta, csak nagyon nehéz.

7. Sokat gépezem (főleg játszok) eddig minden mélyebb kapcsolatom így alakult ki, és úgy érzem csak neten tudok beszélgetni az emberekkel, élőben egyszerűen nem élvezem a szocializálódást, oda inkább nem is megyek, ahol sok az ember, néha képes vagyok az út másik felére is átmenni, csak hogy ne kelljen találkozni valakivel... a szociális interakcióktól is kiráz a hideg...pl. köszönés, puszi, érintés stb. megijedek tőlük vagy hasonló.

Barátaim ilyen értelemben nem nagyon vannak, egyetemen van pár haverom, de amúgy ha nincs suli kb. senkivel nem találkozok.

8. Közrejátszhat az is, hogy 2 ember volt az életemben akit tényleg szerettem, de a csalódás megakadályozása végett kizártam az életemből az érzelmeket évekig, és el is felejtettem a nagyrészét.

Amúgy egy alapvetően pesszimista sötétet kedvelő 18 éves nőszemély vagyok,egyetemista, aki szeret mindenféle jó hangszeres zenét, az állatokat, bodymodot, fantasyt. Ez is valamit azt hiszem még elárulhat.

Kíváncsian várom aki megfejti a helyzetem, vagy mégjobban örülnék annak, ha valaki azt mondaná, érzett már hasonló dolgokat, velük szívesen beszélgetnék. Tanácsok esetleg, hogy tudnám kezelni én is ezeket a dolgokat?

(Tudom, fiatal vagyok, majd kinövöm, csak minnél előbb szeretném magam túltenni ezeken, mert elég kellemetlen sokszor.)Köszönöm előre is.