Nektek hogy ment el az önbizalmatok?

Még kérdezd meg hatszor.

Ebéd kellős közepén fogta a kalapját és faképnél hagyott.

Nem jöttünk ki egymással és szakítottunk.

Az önbizalmam? Huhú, hosszú történet. Szerencsére maradt belőle valamicske, de sokszor tönkreverték, sértegették, csipkedték. Kezdjük ott, hogy elsős koromtól fogva félénk vagyok (akkor csöppentem bele a korosztályombeli társaim közé, mivel nem jártam oviba) Elkönyveltek, mint csendes kislány. Nőttünk, növekedtünk, de sose tudtam igazi barátokat szerezni, beszélgetni. Az osztályom fele nyominak tartott, másik fele lesz@*t. Gyakori volt, hogy megaláztak, kicsúfoltak, hecceltek és röhögtek rajtam. Egy fiúval azóta is 'halálos' ellenségek vagyunk. Évek óta nem szólt hozzám egy normális szót. Az osztályközösség pocsék, és rettegek a gimnáziumtól, mi lesz, ha ott is a nyomik között is a "leglúzerebb" leszek. 8. osztályos vagyok. Szép történet, vagy nem?...

nem

Sokszor megaláztak középiskolás koromban. Közel tíz éve. De az ilyesmi belevésődik az emberbe. Aztán egyetemen megint. Rögtön az elején. Megint nem sikerült beilleszkedni. Igazából olyasmit csináltak, ami miatt fel is jelenthettük volna az iskolát. De nem jelentettük. Tanártól próbáltam segítséget kérni, de nem nagyon kaptam. Azóta depresszióm, pánikbetegségem, és még egy pár problémám van.