Miért ilyenek az emberek?

Alapvetően normális szoktam lenni mindenkivel, és ha a másik is az, akkor szoktam vele beszélgetni. Ilyenkor gyakran kiderül, hogy van valamilyen közös érdeklődési körünk, és akkor még jobb kapcsolat is kialakulhat idővel.

Viszont a legtöbb közösségben, függetlenül attól, hogy munkahelyről, iskoláról vagy bármi másról van szó, szoktak lenni olyanok is (sőt, ők a többség általában), akikkel se közös érdeklődés nincs, se normális kapcsolatot nem sikerül kialakítani. Én alapból velük is normális szoktam lenni, de annyira nem foglalkozom velük. Ezek az emberek jellemzően nagyon közösségiek, és észrevettem, hogy nem bírják megemészteni, ha valaki nem keresi a társaságukat. Vagy azt sem, ha valaki elutasít pl. egy ilyen közösségi, sörözős, kocsmába ülős eseményt, amit felajánlanak, mert mondjuk nem ez számára a szórakozás, illetve nem szeret unalmas, hétköznapi dolgokról trécselni. Ilyenkor ezek az emberek meg szoktak sértődni, amit persze nem mutatnak ki, nem beszélnek meg nyíltan, hanem onnantól válogatott módon gúnyolódással, pletykálkodással, bunkó beszólásokkal próbálják a másikat kikészíteni.

Ahogy már mondtam, más emberekkel jó kapcsolatot tudok kialakítani, még ha nincs is közelebbi barátság, és nem sértődnek meg ebben az esetben se, és persze én se szoktam megsértődni, ha valaki nem keresi a társaságomat. Az említett közösségi emberek viszont egyből megsértődnek. Ők mitől ilyenek? Mi bajuk van a másikkal? Olyan súlyos önértékelési problémáik vannak, hogy nem bírják elviselni, ha valaki külön (vagy felettük) áll? Mindenkit a saját átlagos érdeklődési körű, pletykálkodó szintjükre kell levinni? És miért foglalkoznak mindig másokkal? Ugyanis ez is nagyon jellemző rájuk. Valakit mindig ki kell beszélniük, hogy milyen hülye, milyen karótnyelt, milyen magas hangja van stb. Senki nem jó nekik, csak az ugyanolyan átlagemberek, mint ők maguk. Mi lehet ezeknek az embereknek a baja igazából?