Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Házsártos vagyok, mit tegyek?

Házsártos vagyok, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Valószínűleg már gyerekként, kamaszként is az voltam, de akkor max a szüleimet zavarta.

Most, hogy férjhez mentem, őt idegesítem vele.

Mitől lesz valaki házsártos?

Úgy érzem, senki sem becsüli a munkám. Valszeg hülye női dolog ez, mert nálunk pl én csinálok mindent a lakásban, a férjem meg inkább kint a kertben és ő a lakásban előbb tudja szétzilálni a rendet, mint én pl a lenyírt füvön sokat nem tudok rontani. :)

Ilyenek zavarnak pl, hogy semmit sem tesz a helyére. Használja mondjuk a körömvágó ollót, de nem ugyanoda teszi vissza, hanem egy polccal lejjebb. Rendszeresen az előszoba másik oldalára teszi le a cipőjét, mint ahol a cipősszekrény van. A szennyes tetejére dobja a szennyesét és soha nem bele. Ezerszer kértem már meg őt arra, hogy ezeket ne így tegye, de azt mondja, ezek az én szabályaim.

Bezzeg én, ha kimegyek a sufniba és használom a kalapácsát, akkor ugyanoda teszem vissza, ahonnan elvettem, mert ott a helye. Néha azon kapom magam, hogy azon filózok, direkt máshová fogom tenni, hogy érezze, amit én. De aztán elgondolkodom, hogy ilyen gyerekes nem lehetek és nem akarok harcolni se. De akkor mit tegyek? Idegesítenek ezek a dolgok.

Ma pl tesóm jött hozzánk villanyt szerelni. Végigjárta a lakást cipővel. Mikor szóltam, le lettem baszva, hogy mit képzelek. Ő egy szakember, azok nem veszik le a cipőt. Utána felfúrt egy konnektort a mosógép fölé. A mosógépen tiszta ruhák voltak épp. Hullott rá a vakolat. Ha szólt volna, ha héj, rakom a konnektort, akkor elpakolok. De előtte mást szerelt, fel sem merült bennem, hogy ilyen gyorsan a mosógéphez ér. Persze, biztos az én hibám, miért nem pakoltam el a ruhákat már órákkal korábban onnan, ha tudtam, h jönni fog, de elfelejtettem. Ettől függetlenül miért nem lehet szólni, hogy pakoljak el, mielőtt nekiáll? És persze megint én vagyok a házsártos, mert ő jön a húgához szerelni szívességből és meg csak morgok. Lehet igaza van. Nem tudom. De most moshatom ki azokat a ruhákat újra. Miért nem lehet becsülni a munkám?

És annyi ilyen apró dolog történik velem naponta... Már néha azon filózom, egyedül kéne élnem, mert egyszerűen nem értem a többi embert... Hogy tudnék ezen változtatni? Kell-e egyáltalán nekem változnom? Más hogy viseli az ilyesmit?



2016. jún. 17. 19:10
 1/5 anonim ***** válasza:
Házsártoskodj csak nyugodtan tovább. Ha az emberek elfogytak mellöled akkor vegyél egy kutyát!
2016. jún. 17. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ez szerintem eléggé felháborító. Ha ennyire tojik rá valaki és nem értékeli a munkádat, én bizony kitenném a szűrét.

Plána ha komolyan kéred, hogy üljetek le, beszéljétek meg, hogy neked mennyire rosszul esik, hogy semmibe veszi a munkádat, a fáradozásaidat, amit mellesleg érte és helyette is teszel. Ha nem ért a szóból, nem szeret eléggé, vagy nem vesz komolyan, akkor ott gondok vannak.


Egyébként a kertben csak nyáron vannak munkák, és ne is annyi, mint a házban - mosni, takarítani, főzni minden nap kell, ha kint néha levágod a füvet, nyesl párat a fákon meg locsolsz, az oké. Sokkal kevesebb munka. Szerintem egyenlően kellene megosztoznotok a házimunkán. Főzzetek, mossatok és takarítsatok is mindketten, esetleg te is végezz kerti munkát - a kiszáradt fát ugyan nem te fogod kivágni, de a kertészkedés nem feltétlenül igényel olyan komoly fizikai munkát, hogy ne tudná bárki megcsinálni.


Én elgondolkoznék azon, hogy aki ennyire semmibe veszi a munkámat és még ő szól le, ha figyelmeztetem érte, azzal bizony jobb nem együtt élni - persze az is lényeges, hogy az ember hogyan közli: ha szépen kéred, nyilván nagyobb hajlandóságot fog mutatni.


Az meg, hogy nem alkalmazkodik, nem lehetséges ha két ember együtt él. Mindenkinek alkalmazkodnia kell, ez nem egy könnyű dolog, ha az egyik nem partner ebben, akkor nem fog menni.

2016. jún. 17. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
:D Van kutya is. Na, azzal is csak én sétálok, etetem-itatom. Bár ez nem zavar, mert a kutya előbb volt, mint a párom, így őt úgy veszem, hogy az én dolgom. :)
2016. jún. 17. 20:24
 4/5 anonim ***** válasza:
Szerintem elvárhatóak azok a dolgok, amiket fentebb írtál. Ahogy nekem lejön, te egyszerűen csak jobban szereted a rendet. A kérdés, hogy ő akar-e változtatni, meg kéne vele beszélned. Hogy ki házsártos és ki nem, az mindig viszonítás kérdése, attól függ, ti mit gondoltok annak.
2016. jún. 18. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

mosogass.

addig se beszélsz..


A cipőt leveszi, de akkor TE SZERELSZ villanyt, mert a cipő gumitalpa szigetel, azért nem hal meg ha rossz helyre nyúl. Értem ha a felmosás rohadtul zavar, de hidd el a hullaszállítót se fogja érdekelni a koszos cipője.


A konnektorért hogy nem szólt az gáz, de ő nem szólt, te meg nem pakoltad el előre.

Ő olyan ember, aki összecseszi a mosott ruháidat, te meg olyan ember vagy hogy nem gondolkodsz előre.

ez 1:1, nem kellene házsártoskodni, a ruha kimosása 200 ft, villanyszerelő vállalkozót hivni egy konnektor áttétele miatt 10e ft.

Segített neked, így sikerült neki, örülj annak hogy megcsinálta. a ruha kimosás 2 perc, beteszed a gépbe megnyomod hogy start azt csipog ha kész, ez azért nem akkora áldozat, mint a konnektor szerelése amivel ott bohockodik 60x annyit.. miattad !


nem akarlak megbántani, felőlem aztán lehetsz házsártos, mert nem velem élsz, nomeg minden nő házsártos, nem a szép dolgokat nézi hanem az hogy miért háborodhat fel, ezt meg kell szokni, biztos lesz aki életed végig elvisel és moroghatsz vele :)

2016. jún. 20. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!