Valaha el fogom felejteni a régi hibákat?

Nem szoktam ide kérdést kiírni, de nagyon foglalkoztat ez most, hátha kapok valami objektív tanácsot.

16-17 évesen nem voltam épp a 'toppon'. Családi problémák, csalódások, a legnagyobb részük utólag már talán nem is tűnik nagy dolognak. Akkor az volt, és egyedül éreztem magam. Cigi, alkohol, féktelen bulizások, piálások. Hazudtam, folyton rossz döntéseket hoztam. Gyűlöltem magam ezekért, elkezdtem lógni a suliból, gyűlöltem tükörbe nézni, és elképzelni, hogy mit láthatnak mások. Étkezési zavaraim lettek, naponta sírtam, és életem legrosszabb féléve volt. Ezeket persze senki ne tudja.

Aztán nyáron elutaztam egy távolabbi rokonnal. Rájöttem, hogy nem ezt akarom, és egyszerűen csak továbbléptem. Idén jó jegyeim voltak, összejöttem egy rendes sráccal (nem rég szakítottunk), jó lett az érettségim, és jó egyetemre megyek. Dolgozom a nyáron, suli mellett is vállaltam ezt-azt.

Szóval minden oké. Amikor régi ismerősökkel találkozok azt mondják megváltoztam, felnőttem. Mindenki kezdi elfelejteni hogy nem mindig én voltam a követendő példa.

Igen, csak én nem teljesen így érzem. Amikor a tükörbe nézek már nem egy bizonytalan kislány néz vissza rám, de néha még mindig így érzem magam.

Sokszor félek, és elbizonytalanodom. Mindenki bízik bennem, rettegek, hogy újból csalódást okozom. Egyre jobb akarok lenni, és aminek régen örültem még többet szeretnék. Néha még eszembe jutnak a régi szokásaim, persze mindig rájövök, hogy az már nem én vagyok, hagynom kell.

Tudom, hogy nem volt még olyan rég, de egyszer én is olyan biztos szeretnék lenni magamban mint amennyire tűnök. Hogy ne érezzem azt soha, hogy nem vagyok elég jó, hogy mit gondolnak ha rám néznek. Elfelejteni a zűrös időket, és soha vissza nem nézni.

Menni fog? Bocsi, ha kicsit zagyva, remélem értitek.