Ez az orosz barátom véleménye a magyarokról. Tényleg ilyenek lennék?

Pár hónapja ismertem meg egy orosz srácot, aki cserediákként volt itt 1 évig, ma reggel ment vissza Oroszországba.

A lényeg, hogy mondta, hogy az a meglátása, hogy szerinte túl pesszimisták vagyunk, a legkisebb dolognak sem tudunk annyira örülni, mindenben csak a rosszat látjuk. Vagy volt, hogy valamiért nagyon le akarták húzni a rendőrök (pedig semmit nem csinált) és el akartak kérni tőle nem kevés összeget.

A srác szerint túl sok a romos épület, a legtöbb hely tele van szeméttel és állítása szerint még náluk is sokkal szervezettebb a közlekedés, nem hiszi el, hogy itt az emberek ennyire nem tartják be a szabályokat. Azt is észrevette, hogy annyira nem vagyunk összetartóak. Nagyon kevés olyan emberrel találkozott, aki jól tudott volna angolul, a legtöbbjük csak törte a nyelvet és éppenhogy el tudta magyarázni, hogy mi merre van. Az oktatás színvonala nem túl magas, a kaják eléggé érdekesek, a legtöbb kaja ízét elviselni sem tudta, egyáltalán nem voltak minőségiek. Az emberek lehetnének közvetlenebbek, nem pedig lenézően kell viselkedni, mert a legtöbben igenis lenézőek is bunkók voltak, amikor elmondta, honnan jött.

Szerinte sokkal többet kéne törődnünk a környezetünkkel, nyitottabbnak kéne lennünk, mivel azt vette észre, hogy a szobatársa csak beült a gép elé és egy szót sem szólt. Valamint nem kéne elítélnünk a külföldieket.

Mindenestre megmutattam neki több várost is az országból és mondta, hogy gyönyörűszép ez az ország, csak az emberek modorán kéne változtatni a leginkább. Persze találkozott kedves emberekkel, de jó lenne, ha a többiek változnának.

Azt is mondta, hogy az 1 egyetemi éve alatt azt vette észre, hogy a legtöbb diák eléggé törekvő volt és ezt jó volt látni, csak nem elég motiváltak, mert ő is tudja, hogy ebben az országban mennyire nem fizetik meg az embert, és ezért a diákoknak elég kilátástalan a jövőjük.

Mondta, hogy szabadidejében sokszor elment sétálni és sok frusztrált embert látott, alig találkozott olyan emberrel aki mosolygott. Sőt, látott párokat akik egyáltalán nem beszéltek egymással, csak a földet bámulva mentek egymás mellett vagy amikor busszal ment valahova akkor az egyik mobilozott, a másik nézett ki a fejéből.

A nyelv elég nehéz, hirtelen nem is tudná mihez hasonlítani, mert túl egyedi. Próbálgatta tanulni, de aztán inkább feladta.

Összességében ennyi amit elmondott :) Próbáltam visszaemlékezni és nagyjából sikerült összeszednem. Pusztán kíváncsiságból kérdeztem meg a véleményét és gondoltam megosztom veletek. A kérdés adott, ti is ilyennek látjátok? Szerintetek is ilyenek vagyunk?