Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mitől függ hogy egy cigány...

Mitől függ hogy egy cigány barátnak fogad egy magyart és segíti is azt?

Figyelt kérdés

Mindig több volt a cigány ismerősöm illetve barátom, pedig tudomásom szerint nem vagyok az, bár a külső jelek azok megvannak, fekete erős haj, fekete szemöldök, sárgás bőr, barna szem.

Múltkor a munkahelyen két új felvételis 1 hét után nekem akart jönni egy félreértés miatt, mert azt vették le hogy én osztom nekik a feladatot és nem tetszett nekik. A műszak vége felé odajöttek akkor vitatkoztunk mert nem lehetett nekik megmagyarázni, még idejében jött a cigány haverom mert feltűnt neki hogy ott állok amazokkal és nincs jó kedvünk, megállt mögöttük és hallotta hogy fenyegetnek, ekkor a nyakánál fogva az egyiket arrébb lökte a másiknak is mondta hogy majd kimegyünk öltözni megbeszéljük, jobb ha eltűnsz.


Nekem ez meglepő volt mert én nem tartom magam olyannak hogy egy ilyen vitánál közbe tudnék lépni, Ő meg jött és a másik két cigányt elhajtotta, pedig maguk közül valóak voltak.


2016. aug. 19. 13:54
 1/5 anonim ***** válasza:
A ciganyok ha maguk koze fogadnak,akkor olni is kepesek erted. Nalunk megvan ez a testveriseg,baratsag. Egy jo baratot mar testvernek nevezunk. Es nagyon eros kotodest erzunk irantuk. :)
2016. aug. 19. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
cöhh
2016. aug. 19. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Ugy vettem eszre, ertekelik, ha "laza" vagy veluk, kimutatod, hogy nem tartasz toluk, nem erdekel, hogy ciganyok. Nekem is vannak cigany barataim, szerintem a fentebb leirt dolgok miatt (pl. nem erzem rosszul magam a tarsasagukban, kedves vagyok a gyerekeikkel), mert kulsore nem hasonlitunk, voros vagyok es kek szemu.

Bocsi az ekezetert

2016. aug. 19. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
számító,manipulatív és ki fog használni
2016. aug. 20. 04:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Nem hagy cserben mert a haverok.bár ha képes megvédeni is.akkor te a barátja vagy.ott ez törvény szerű.ha valaki a barátja mindegy hogy miben színű. Azt szeretik.őszintén.

És egy barátot soha nem használ ki.ez is törvény.

Ha túl rendesnek tünik azért lehet mert te is az vagy vele nem nézed le haverkodsz vele.

Hálásak tudnak lenni érte.

Nem minden cigány bunkó.

2016. aug. 21. 06:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!