Hogy tudnék változtatni?

Talán furcsán hangzik, de szeretnék kevésbé lusta lenni. :D Viszont nem tudom ezt hogy lehetne elérni. Egyszerűen semmi motivációm nincs, mindent a végtelenségig halogatok, ráadásul állandó hangulatingadozásaim vannak, gyakran agyalok dolgokon feleslegesen, sokszor vagyok szomorú, letört, fáradt kedvetlen. Néha nézek motivációs filmeket, olvasok okos gondolatokat, amitől úgy fél óráig lenne is kedvem változtatni az életemen, de aztán elszáll a lelkesedés.

Valamint gyakran eltervezem mit fogok csinálni, szépen írok is egy napirendet hogy holnaptól mi hogyan lesz stb, de végül minden csak elméleti szinten marad.

Fáradtnak érzem magam, és úgy érzem nincs értelme küzdenem semmiért, így végül inkább nem is teszek semmit, csak sajnálom magam. Tudom bizonyára rendkívül ellenszenves lehetek ezek alapján, de változni akarok,csak nem tudom hogyan.... ha bele is kezdek valamibe általában 1-2 nap után feladom vagy elmegy tőle a kedvem. Egyszerűen nulla a kitartásom. De ami nagyobb baj, hogy igazából nem is tudom mit szeretnék elérni az életben. Ötletem sincs mit szeretnék, mert ami érdekes lenne ahhoz sokkal több szorgalom kéne mint ami nekem van, így tulajdonképpen eleve bebeszélem magamnak hogy úgysem fog sikerülni és feladom.(vagy előre attól félek hogy majd közben rájövök hogy mégsem érdekel ez sem) Mondhatni nem igazán hiszek magamban mert tudom milyen vagyok.

Pár dolgot még írok magamról mert úgy gondolom lehet ezek is hozzájárultak hogy ilyen lettem. Szóval önbizalomhiányos vagyok, aminek a családom az oka legalábbis egy részben biztosan. Legalábbis sokszor átgondoltam már az életem és csak erre tudok gondolni.

Igazából egész gyerekkoromban apai részről nagyon szigorúan fogtak, soha nem kaptam egyetlen dicséretet vagy elismerést sem, azon elv miatt hogy férfi gyerek vagyok legyek kemény és önálló. Persze vágytam rá hogy megdicsérjenek, így szerettem volna édesapámnak segíteni mindenféle munkában itthon már egész kis korom óta, de mindig az lett hogy ha valamit elrontottam akkor kiabált velem, felpofozott, és azt mondogatta hogy béna, hülye, szerencsétlen stb vagyok. Sokszor megalázott szavakkal, és sajnos ez a mai napig így van, pedig már 25 éves vagyok. A legrosszabb az volt amikor anno a barátnőmet bemutattam neki, apám egyből elkezdett olyan példákat felhozni a múltból, amikkel nevetségessé tehet és megszégyeníthet, mert szerinte ezek viccesek. Valamint látványosan elkezdett parancsolgatni, meg szerencsétlennek beállítani, oltogatni, stb. Miután a barátnőm elment elhatároztam hogy beszélek apámmal, a vége az lett, hogy leordította a fejem hogy hogy képzelem én hogy megmondjam ő mit mondhat nekem és mit nem, és hogy elege van belőlem hogy egy szerencsétlenség vagyok akinek még normális munkája sincs, és csak a hülye egyetemre jár feleslegesen, meg szégyelli hogy a fia vagyok. Ez elég rosszul esett, kikértem magamnak, amire elzavart otthonról, fél évig albérletben laktam mert ezek után nem volt kedvem otthon lenni. (ez most csak egy példa, de kb számtalan ilyen van gyerekem óta) Apámmal próbáltam beszélni azóta, de egyszerűen nem lehet vele szót érteni, neki én örökre csak egy sz..aros kisgyerek leszek, aki semmihez nem ért, és semmiben nem lehet igaza. És ha kikérem a véleményét valamiről, mindig megmagyarázza hogy az nekem miért nem fog sikerülni. Az utóbbi időben már emiatt nem kérdezek tőle semmit, nem mondom mit akarok, de sajnos már annyira belém rögzült az amit egész életemben hallottam tőle, hogy már nem is kell ott lennie én saját magamtól is bemagyarázom magamnak hogy miért nem fog menni. Így igazából semmihez nincs kedvem, nem csinálok semmit csak ülök és vagyok, és sajnálkozom hogy elmegy mellettem az idő... Ha valakinek van bármi ötlete mit lehetne ezzel tenni, kérem írjon! Én nem akarok ilyen lenni, de egyszerűen ötletem sincs hogyan szedhetném össze magam.