Adott egy ember. Ha én szögegyenesen szembe megyek a beszédstílusával, így kommunikálok vele, és ő is ilyenné válik, az a közösségbe való alkalmazkodás igénye miatt teszi, vagy van egy ilyen oldala is?

A kommunikációhoz az egyik szükséges elem az alkalmazkodás, a közös nevező megvalósítása érdekében.

pl. Nem káromkodó ember káromkodó közegben előbb-utóbb fog, hacsak nincs résen.

Vélhetően ösztönös, nem direkt csinálja.

Nem mond ellent sem az elveimnek, sem saját magamnak. Azt írtam, hogy el tudok beszélgetni bárkivel, akinek a stílusa, gondolkodásmódja, vagy esetleg az értelmi képességei mások, mint az enyémek, de ez nem azt jelenti, hogy élvezem, vagy hogy keresem az ilyen emberek társaságát. Egyszerűen csak képes vagyok arra, hogy mások szempontjait, igényeit, képességeit, stb. is figyelembe vegyem a sajátomé mellett.

A példádban említett érdektelen és buta ember valószínű, hogy egyáltalán nem az, ha négyszemközt kifejti a saját teóriáját az atomfizikáról (ti. nem lehet nagyon buta, ha van neki ilyenje), csak eddig nem volt kinek elmondania. A nagyszájú, piszkos fantáziájú meg nem válik hirtelen naiv kislánnyá, csupán disztingvál. Mint ahogy te sem úgy beszélgetsz a 20 éves haveroddal, mint az egyetemi professzoroddal, nem úgy beszélgetsz a kedveseddel, mint jegyellenőrrel a buszon, és nem úgy szólsz a 80 éves dédihez, mint a 4 éves kisöcsédhez.