Miért lettem ettől szomorú?

Néhány emberről, akikről azt hittem, hogy a barátaim, kiderült ma, hogy nem azok. Szépen végiggondoltam a dolgokat, arra jutottam, hogy tulajdonképp nincs egy barátom se, de ezekről az emberekről legalább kiderült, hogy valójában rosszat akarnak nekem, egyébként meg előttük is jól elvoltam magamban, és ma is jól elvoltam magamban, és holnap is jól elleszek magamban. Eléggé zárkózott természet vagyok, szóval jó, hogy nem kell velük elmenni kocsmázni, meg ilyenek. A valahova tartozásra, beilleszkedésre nem nagyon van bennem igény. Szóval, ha józan ésszel végiggondolom, akkor nekem van ebből hasznom, mert legalább kiderült, milyen az igazi énjük, és nem mérgezik majd az életem. De közben mégis olyan szomorú vagyok, mintha elvesztettem volna egy darabot magamból, meg dühös is vagyok rájuk, és magamra is, hogy nem jöttem rá, nagyon rossz. 22 éves vagyok, és soha nem éreztem még így. Se szakításkor, se nagyszülőm halálakor, se akkor, amikor más barátoknak intettem búcsút.

Konkrétan ennek az érzésnek a pszichológiai magyarázata érdekelne :)