Ti mennyire ítéltek külsőről?

Első: senkinek semmi köze ahhoz, hogy ki mennyire ad a megjelenésére.

Talán ártunk nektek ezzel? Akkor meg?

Ez kötekedés.

(Félreértés ne essék, ápolt vagyok, normális (se túl vékony, se túl kövér) testalkatom van, és jó állapotú ruháim vannak.)

Amúgy úgy vettem észre, hogy az értelmesebb embereknél ez nem akkora divat.

100%-ban, hiszen amíg nem beszéltem egy emberrel, addig nem tudok másból ítélni, mint a külseje.

És miután az emberek a testbeszédükben-stílusukban(öltözködés, frizkó) és testalkatukban önmagukat jelenítik meg - jóesetben, ezért szerintem jogosan lehet csak külsőből is ítélkezni.

Persze ez egy elég képlékeny ítélet. Miután amikor hallok róla dolgokat, vagy valóban beszéltem vele-megismerem, akkor könnyen változhat a kép, de alapvetően úgy működik ez, hogy:

Az agyunk egyszerűsítésért felelős része tele van mintákkal.

Mikor látunk egy embert, őt betuszkoljuk az leghasonlóbb mintába, és aszerint egészítjük ki a róla alkotott képünket.

Kezdetben nagyon képlékeny a dolog, egy-egy új infóval könnyen változhat a nézetünk valakiről, gyorsan más mintához hasonlíthatjuk őt, más képzelt tulajdonságokkal ruházzuk fel.

Ezért olyan fontos az első benyomás. Ha az rossz, akkor már futhatsz az eredmény után. Viszont ha jó, akkor alig tudod lekoptatni magadról az új ismerőst.

Mindig hozzáadódik egy új valós infó a korábbiakhoz, és egy bennünk lévő minta szerint kiegészítjük a hozzá tartozó dolgokat. Ha pozitív benyomást tett, akkor pozitív dolgokkal. Ennyi.

Ezért aki jól néz ki, azt alapból jó tulajdonságokkal látjuk el, aki pedig nem tetszik, azt rossz dolgokkal ruházzuk fel.

Ezzel viszont szerintem nincs semmi baj - a kezdeti képlékenység miatt.

Aki tud jó lső benyomást tenni, az le fogja tudni vetkőzni az előnytelen külsejét.

Bár az is igaz, hogy aki tud jó első benyomást tenni, az valószínűleg figyel annyira a külsejére, hogy azzal is szimpátiát keltsen.

Szerintem azért gúnyolódnak, mert kell nekik is valami, amivel kiemelkedőnek, többnek érezhetik magukat - ha már akkora vesztesek, hogy másban nem sikerült. Örülnek annak, hogy van, aki valamiben rosszabb náluk. Szóval ez náluk egyfajta önbecsülés-növelés.

Mondtam már, hogy az értelmesebbeknek nem szokása ezt csinálni, nem?

Ők nem a kifogást, hanem a megoldást keresik, így többnyire sikerülnek nekik a dolgok.

Ha meg kudarc éri őket, találnak más megoldást az önbecsülésük helyreállítására.

Természetesen köztük is vannak ilyen kötekedők, de aránylag kevesebben, mint az egyszerűbbek között.

Aztán...

Hatalmas divat lett már a barátkozást is külsőségek alapján eldönteni, sőt, még az alapvető tiszteletet is. Gondolom, magyaráznom sem kell, hogy kik között.

(Legalább is én így vettem észre...)

Még egy dolgot észrevettem.

Panaszkodnak, sírnak, hogy nincs pénzük, de tízezres ruhákra, kétszázezres telefonra, és egyéb, "létfontosságú" dolgokra bezzeg mindig telik.

Ez számukra a legfontosabb. Szánalmas.