Lehet hobbi szinten kézilabdázni egyesületnél?

Ne kövezzetek meg kérlek hogy ide írtam ki. Kifejtem részletesen hogy miért. Szoktam látni hogy itt aktívak az emberek, bízok benne lesznek olyanok akik tudnak majd válaszolni. És azt is látom hogy itt végig olvassák a kérdéseket a válaszolók, és nagyon rendesek szoktak lenni, és sokat segítenek.

Nem is tudom hol kéne kezdenem. 18 éves srác vagyok. 9-16 éves koromig versenyszerűen vívtam. Amire a legbüszkébb vagyok az országos bajnokságon 4.hely (egész évben versenyeken gyűjteni kell a pontot mint pl forma1-ben, és az alapján dől el). Természetesen sok érmem van, és van pár kupám is. Az egy külön téma lenne hogy miért voltam olyan idióta hogy abba hagytam, abba nem szeretnék bele menni, a lényeg az hogy 16 évesen abba hagytam. Imádtam csinálni, egy gyönyörű sport, ami rengeteg koncentrációt és gyakorlást igényel. Mondanám azt hogy a kedvenc sportom, de nem tehetem. Van egy dolog, ami még közelebb áll a szívemhez, és teljesen kikapcsol, sokkal boldogabb vagyok akkor is ha csak nagyon ritkán tudom csinálni, ez pedig a kézilabda. Pontosabban csak a kapus poszt. 10-11 éves koromban, általános iskolában tesi tagozatos osztályba jártam. Aktív voltam természetesen, de soha nem álltam be játszani labdajátékokat, mert nincs labda érzékem. Aztán egyszer kötelező volt beállnom játszani. Kézi labdáztunk. Fiúk a lányok ellen, én a lányokhoz kellett hogy menjek a kapuba. És ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem imádni védeni. Imádom a fájdalmat mikor eltalál a labda, és imádom eközben a tudatot, hogy sikerült kivédenem. Imádom hogy egész meccsen koncentrálni kell. Olyan kor olyan vagyok mint egy gép, kikapcsol az agyam és csak koncentrálok. Ha sikerül védenem se ordibálok, csak egy hatalmas boldogságot érzek, egy olyat, ami szavakban nem kifejezhető. Pedig mindig egy hangos, nagyon beszédes srác vagyok. De mikor kapuba vagyok ez megváltozik. Szóval attól a pillanattól fogva csak ekörül forog az életem. Természetesen legtöbbször fociban védek, osztályok közötti bajnokságon, meg suli bajnokságon, és ha jut idő tesin akkor szoktam még. De sajnos nagyon ritkán játszunk, és még ritkábban kézilabdázunk. Mikor még vívtam, akkor is csak a védések, csak az járt a fejemben hogy milyen jó kapusnak lenni, és hogy mikor védhetek legközelebb.

Sajnos sok rossz dolog történt az életemben. Itt családi dolgokra gondolok. Próbáltam a vívásban elfolytani a bánatom, keresni ott egy nyugodt helyet, de akármennyire is imádtam vívni, csak akkor tudtam boldog lenni ha védhettem, de legalább a vívás segített egy kicsit ezen. Viszont amióta nem vívok, más dolgokhoz kezdtem fordulni. Elkezdtem cigizni, füvezni. Persze nem minden nap füvezek, de heti egyszer általában igen, de havi egyszer mindig. Van egy párom, aki mindenben támogat. Tudom nagyon abszurd lesz amit most leírok, de akármennyire is szeretem őt,akármennyire is jövünk ki egymással nagyon jól (gyerekkorom óta ismerem), még egy vele eltöltött hétvége se tud annyira felvidítani, mint egy óra kapuskodás fociba, vagy akár csak 10 percig védeni kézilabdában. Ezt ő tudja, és el is fogadta. Tudja hogy mikor tesin tudok védeni, akkor egész héten felvagyok dobva, és nagyon boldog vagyok.

De sajnos anyum elítéli a labdajátékokat, soha nem tudtam elmenni kézilabdázni. Én tisztelem őt, és ezt mindig el is fogadtam. Egyedül nevel, a munkája stresszes, nem akarok még neki én is problémát okozni. 18 éves vagyok, lassan 19, de még nála lakok, ő tart el (persze szoktam dolgozni ha szeretnék valami drágább dolgot). Egy másik nagy probléma ezen kívül a testi adottságaimmal van, és azzal, hogy 18 felett szeretnék kézilabdázni. 178cm vagyok, 73kiló. A combom erős, vastag izomzatú, és a vádlim szintént, de a vádlit azt örököltem. Hajlékony vagyok,vívás miatt a koncentrációm és a reflexem nagyon jó. A vállam széles, de a felső testem gyenge. Van mellizmom, hasizmom, de a hátam és a kezem nevetséges. Sajnos ráadásul kiskezem is van. Megtudom fogni a felnőtt kézi labdát egykézzel nehezen, de már dobni nehezebben megy vele pontosan, mivel kicsúszik. Nagy képű nem akarok lenni, igaz hogy mindenki azt mondja jól védek, de az csak iskola. Ez kevés lenne ahhoz hogy ennyi idősen ilyen alacsonyan elkezdjem. Ezt nagyon jól tudom. És ezért szeretném "csak" hobbi szerűen. A "csak"-ot azért tettem idéző jelbe, mert nekem ez a világot jelentené. És igen tudom, nagyon abszurd ilyet leírni hogy csak egy ilyen dolog, hogy védhetek kézilabdában tenne engem boldoggá. De ez az igazság. Nem tudom szavakba önteni mennyire imádok védeni.

De nem szeretném tovább húzni az időt. Így történet végén két kérdést tennék fel:

1,Lehet csak hobbiból védeni egy egyesületnél? Nem meccsekre szeretnék járni, nekem csak az az álmom hogy védhessek, edzéseken védeni rendszeresen már több mint boldoggá tenne.

2,Érdemes ezért össze veszni otthon (sajnos ebből mindenképp ez lenne, már próbáltam elmondani mit érzek anyumnak). És ha nem érdemes össze veszni ezen, akkor forduljak pszichológushoz hátha lenne más dolog ami lekötne?

Nagyon szépen köszönöm azoknak akik válaszolnak:)