Szerintetek szánalmas, ha valaki egy ember rossz véleménye miatt hagyja abba az egyik kedvenc hobbiját?

Csak mert velem pont ez történt. Általános iskolás koromban imádtam rajzolni, de 7.-8.-ra megutáltam, mert volt egy csaj az osztályban, aki minden tanárnak a kedvence volt, talán azért, mert olyan kis szerencsétlen volt, talán volt is valami kisebb mentális baja, viszont mindig példás volt a magatartása és szorgalmas volt. És szerintem nem igazán tudott szépen rajzolni, ha nem tudtam volna, hogy ő csinálta őket, azt hittem volna a rajzairól, hogy egy kb. 8 éves kisgyerek készítette őket..A rajztanár meg ennek ellenére mindig őt dicsérgette meg 8.-ban folyton ott fűzögette, hogy egy művészetis suliba jelentkezzen már, mert olyan ügyes és felajánlotta neki azt is, hogy járhat hozzá rajzszakkörre. Én meg egy időben azon gondolkodtam, hogy oda jelentkezek, de nem azért, mert a rajztanár mondta volna (sőt..), hanem magamtól, mert tényleg szerettem rajzolni és jelentkezni akartam rajzszakkörre is, de amikor én kérdeztem meg a rajztanárt, hogy járhatok-e hozzá, tök flegmán annyit válaszolt, hogy már nincs hely. De érdekes, annak a szerencsétlen csajnak mindig lett volna hely..

És nagyon rosszul esett, hogy a rajztanár őt mindig dicséri, akármilyen otromba rajzokat is készít, csak mindig kiszínezte őket, az enyéimeken meg mindig csak a hibát vette észre. Pl. mindig cseszegetett amiatt, hogy én pont, hogy nem nagyon használtam színeket, legtöbbször fekete-fehér rajzokat csináltam, meg amiatt is, hogy óra elején mindig felíratta a papír hátuljára, mit kell rajzolni (pl. hogy legyen rajta pontosan 3 db ember, 2 fa, 1 jármű, meg mondjuk 4 felhő..) és én nem igazán tudtam úgy rajzolni, hogy előre a számba rágják, hogy mit rajzoljak majd. És így az óra fele kb azzal telt el, hogy megterveztem, mit hova fogok rajzolni meg melyik emberem mit fog csinálni (mert én legalább úgy próbáltam elkészíteni a rajzaimat, hogy élethűbbek legyenek és az embereim végezzenek valami tevékenységet, ezzel szemben annak a csajnak a rajzain az emberek sose csináltak semmit, csak álltak és bámultak ki a fejükből meg közben vigyorogtak..) és így sokszor nem tudtam óra végére befejezni. Az a lány meg persze minden óra végére előállt egy "tökéletes" rajzzal, ami ki is volt színezve..

Szóval emiatt nagyon megutáltam a rajzolást és abba is hagytam és akármennyire is szeretném, már nem is tudnám újra elkezdeni, mert már nem áll rá annyira a kezem, meg az új osztályban megismertem olyanokat, akik viszont tényleg jól rajzolnak, jobban, mint én valaha és most már akárhányszor rajzolnék valamit, mindig hozzájuk hasonlítgatnám magam, hogy ők sokkal jobban megcsinálnák nálam..Szóval most már mindegy.

Szerintetek ez mennyire gáz? Vagy volt esetleg valaki más is ilyen helyzetben, hogy egy ember véleménye annyira számított neki, hogy miatta hagyta abba valamelyik hobbiját?