Miért vagyok felesleges? Mi bennem a hiba? 14l

Igyekszem rövdre zárni.

Idén megyek kilecedikbe.

Alapjáraton csendes vagyok, de próbálom leplezni poénokkal és sok felesleges baromsággal. Aztán új emberek közt most a gólyatáborba ez volt a probléma, több (minimum 4) ember előtt nem tudok magamról és a régebbi barátaimról beszélni. A végén egy kevesen megjegyezték, hogy semmit nem tudtak meg rólam.

A drága baráti társaságom meg változó.

Ez egyik "legjobb" barátomnak csak a napközibe kellettem, a másik kettőnek meg csak becsatlakoztam harmadiknak. Tudjátok, ha nincs az egyik jó vagyok én is. Bár lehet, hogy ennek semmi köze ehhez, de amióta nyíltan szeretem a kpoppot mégjobban tarják a távolságot, pedig nem beszélek folyamatosan arról, nem sikítozok ha meglátok egy képet vagy bármit a biasomról. Szóval szerintem normális vagyok.

A harmadiknak meg mihelyst kapcsolata lett elkezdett hanyagolni. Ha valaki akar egy lelki szemetest akkor itt vagyok vagy kell egy tipp vagy alibi vagy bármi akkor jó egyébként le vagyok tojva.

Még ha neten ismerkedek is hasonló érdeklődési körűekkel akkor is csak én keresem a másik felet, de rám ott is tesz nagy ívbe mindenki. Ha írok visszaír, meg beszélünk is egy ideig, aztán várok napokig vagy pár hetet és ismét nekem kell keresni az illetőt.

Még otthon sincs rendbe semmi. Drága édesapám alkoholista, ez az oka, hogy amúgy koliba megyek, mert amúgy nem szeretek emberek közt lenni. Az a *nemkáromkodok* ha józan nem érdeklem, csak elvan és tévézik, ha részeg meg elhord mindennek és ordítozunk egymással.

Aztán a végén mindig én vagyok, aki sír és nem lelki terrorból teszi, mint ő. Bocsánatot kér részegen, de soha nem változtat. Két éve kijelentete, hogy ha tönkre teszi az életem sem hagyja abba.

Anyám meg szerintem utálja, hogy olyan vagyok amilyen.

Fiúsra akartam vágatni a hajam, mutattam neki a képet és erre mit csinál? Elmegy sírva cigizni aztán ordibál velem.

Ha valami nőies dolog életlenül tetszik nekem az k*rvás, ha fiús meg az a baj. Én inkább a második felé hajlok egyébként. Másrészt tetszik, ha sok lyuk van a fülbe de ő ezt is ellenzi.

Folyton teszik a rasszista meg a homofób megjegyzéseket. Érzem azt a büdös nagy elfogadást, ha bármi bajom van nyugodtan forduljak. Gyakran azt érzem, hogy csak akkor szeret ha olyan vagyok amilyennek ő akar. De én attól hányni tudnék. Valahogy nem értek egyet a "nem érdekel mit gondolnak mások, de azért el kell vegyülni, mert kicsit is különbözni bűn és feltűnési viszketegség" dologgal. Néha azt érzem, hogy anyám viselkedéséről főleg apám tehet.

Sokáig úgy kezeleltem a helyzetet,hogy oké apám kilépett az életemből, mint normális ember, oké apai nagyapám soha nem látott szívesen,de már halott, oké az apai nagymamám és a másik papám is, őket szerettem is, de inkább úgy teszek, mintha elfelejtettem volna, hogy valaha is léteztek. Csak emlék tojjuk le, attól minden uygan olyan rossz.

Az embereknek szóval csak akkor kellek, ha kell egy pótlék vagy valami, akkor jó. Úgy teszek, mintha nem számítna, pedig de. Baromira zavar a helyzet és, ahogy állok a szeretteimhez.

Van akinek csak kell egy lábtörlő. Be lehet szólni az alakjára meg a disznó orrára, de ha bármit visszavágok hosszútávon az sem érdekel senkit, max rövid időre.

Pedig én lehetőleg minden új emberrel kedves akarok lenni és legalább látszatra nyitott, ha már igazából nem megy.

Mit kezdjek magammal? Hol a hiba? Miért nincs rám senkinek szüksége normális módon?