Miért van az, hogy az ember a gyerekkori traumákat nem képes feldolgozni?

Mert nem tudják hogy kell feldolgozni, kezelni.

Nem tanították meg nekik hogyan bánjanak az érzelmeikkel.

Ismerek olyat aki tud gondolkodni, és eszméletlen traumákat élt át, és a legboldogabb ember.

Mert a szemelyiségfejlodes alapja a gyerekkori élményeken alapszik.

Az vagy ill annak hiszed magad, ahogyan veled bántak. Pl szerethetőnek, nem szerethetőnek, szerencsetlem balféknek, vagy sikeresnek stb. Mindez ill az alapjai beépulnek a tudatba az éntudatba es erre épul rá a többi ujabb tapasztalat ami rendszerint már csak önigazolas.

Ha magát a traumat el is felejtetted ugyan, mégis mártir vagy akármi maradsz életed végéig, azon csak hatalmas erőkkel egy hangyánit tudsz csiszolni csak

Egy párhuzammal kezdem: ha fizikai sérülést szerzel, eltöröd a csontod, sebet ütsz magadon, ha nem tisztítod ki, nem kezeled, nem gyógyítod, esetleg tudomást sem akarsz venni róla, egész biztosan rosszul fog összeforrni a csont, a seb után csúnya heg marad, aminek nyomát életed végéig viseled.

A gyerekkorban szerzett sérülésekkel ugyanez a helyzet. Az esetek döntő többségében a gyerek ezzel teljesen egyedül marad. A gyereknek nincs még védelmi rendszere, nem ismeri még az emberi viselkedést, nem ismeri a határait, a gyerek biológiailag meghatározottan a gyerekkor folyamán tanulná meg ezeket. De akiktől tanulnia kellene és akikben ilyenkor ösztönösen megbízik - a felnőttek - épp azok bántják. Ha megnézzük az elkövetőket, testi bántalmazás esetében szinte kivétel nélkül a szülő/nevelő, aki ilyenkor a leghatalmasabb a gyerek szemében, szexuális bántalmazás esetén is az elkövetők sokszor megint csak olyan emberek, akiknek tekintélyük van az adott felállásban.

De ezen kívül is számtalan dolog támogatja, hogy az elkövető akár többször, folyamatosan elkövethesse a bűnét, s a gyerek ne kapjon segítséget. Ebben benne van, hogy a közösség ilyenekről nem akar tudomást venni, nem hisznek a gyereknek, ha segítséget is kér, az áldozathibáztatásról már nem is beszélve.

Tehát a gyerek kiszolgáltatott és könnyű célpontja az agressziónak, szexuális visszaélésnek, ráadásul a lelepleződés veszélye a fentiek miatt nem túl nagy. A gyerek egyetlen túlélési lehetősége a közönyös környezetben: elfelejteni vagy épp csak figyelmen kívül hagyni a traumát. Az így rejtve maradó problémák viszont feldolgozás nélkül ugyanúgy viselkednek, mint egy fizikai sérülés: ha látszólag gyógyulnak is végül, maradandó nyomot hagynak. Nincs rálátásuk ilyenkor a dolgokra, nincs eszköztáruk a kezelésükre, ezért nagyon egyszerű "tüneti kezelés" módszerekhez nyúlnak, magukévá tehetnek egész életükre kiható téves következtetéseket, hiedelmeket, melyekből aztán korlátozó komplexusok, önsorsrontó életpályák nőnek ki. Nagyon gyakori, hogy később is visszatérően áldozati szerepbe kerülnek vagy épp ők lesznek az erőszaktevők.

Egy struccnak lenne mit tanulnia az emberektől, amilyen profizmussal a homokba tudja dugni a társadalom a fejét, ha ilyen dolgokkal kell foglalkozni, mint például az erősebbek visszaélései a gyengébbeken. Bár a megfelelő oktatás, a testtudat korai kialakítása és a felelősségre, segítségnyújtásra nevelés javíthatna a helyzeten, ne gondoljuk, hogy az iskolázottabb társadalmi réteg jobb helyzetben van. Egy ismerősömmel történt egy tradicionálisan értelmiségi családban, hogy 12 éves kislányként egy idős férfi rokon elkezdte simogatni a kertben, mire ő elszaladt és azonnal elmondta a nagymamájának, hogy simogatták a melleit. Kisvártatva utánament a pasas és valami buta indokkal megpróbálta kihívni a lányt, de a nagymama nem engedte, elhajtotta. Később egy beszélgetéskor szóba került ez a rokon olyan összefüggésben, hogy mekkora nőcsábász, nagyjából mindenkin végigpróbálkozott, de még a kislánytól se tartotta vissza magát - ekkor a nagymama közölte, hogy ugyan már, azt az unoka csak kitalálta...! Tehát az, hogy ott a szituációban minden egybevágott, egyszer csak berohan a kertből a gyerek, hogy tapogatták a melleit (internet meg egyéb ihletforrás még bőven sehol ahhoz, hogy ilyeneket csak úgy kitalálhasson a gyerek magától), rövidesen lohol utána a közismerten nőcsábász pasas, hogy elvigye a gyereket, de ugye a gyerek ezt csak kitalálta. Félelmetes.

Miközben ha az áldozat környezetében ez nem lenne tabu, azonnal észrevennék és azonnal segítséget kapna a gyerek, vagy ha a gyerek ismerné a határait és felismerné a sérülésüket, tudna kihez fordulni, hinnének neki, tudna beszélni róla, segítenék(!) beszélni róla satöbbi, az döntő lenne abban, hogy a későbbiekben is tudatosan álljon az életéhez és felismerje az esetleg később jelentkező de itt gyökerező problémákat is. Így jó eséllyel megelőzheti a fenti "szövődmények" kialakulását, amivel ennek a fájdalmát egész életén át hurcolnia kellene.

Egyébként nincs minden veszve felnőttkorban sem. Nagyon sok olyan technika, önismereti módszer létezik a klasszikus pszichoterápiától az alternatívabb megoldásokig, amikkel nagyon hatásos változásokat lehet elérni. A lényeg, hogy merjen az illető szembenézni azzal a szörnyűséggel, ami történt, merje átélni a fájdalmát, a hozzá kapcsolódó borzalmas érzéseket, merjen emlékezni ahhoz, hogy végül tényleg elfelejthesse ezeket.

azért ezek a tudatalattiban nagyon durva módon tzudnak működni, és bizony idő kérdése és robban a dolog valamilyen formában.

tabu vagy sem, az csak a felszínt érinti, az ember mélységeiben ugyanúgy dolgozik ...

"Egy struccnak lenne mit tanulnia az emberektől, amilyen profizmussal a homokba tudja dugni a társadalom a fejét, ha ilyen dolgokkal kell foglalkozni, mint például az erősebbek visszaélései a gyengébbeken."

sőt én ennél meredekebbet állítok, tapasztalatból. a társadalom kifejezetten elvárja, sőt sőt , kifejezetten élvezi a gyengébbek megalázását és el is várja az erőstől, hogy fitogtassa hatalmát. meg lehet ezt figyelni olyan helyzetekben, amikor a kutya se akar segítségére sietni egy X bántalmazottnak, inkább kiröhögöik, vagy csak magukban jót mulatnak. az emberben is működik ez az ösztön, ugye jó dolog mást megalázva látni, mert attól saját magát érzi többnek.

röviden ez a lényeg.

Aztán meg vcannak annyira tabutörő traumák is, amelyeket maga az áldozat se akar tudatos szinten tudni. hülye egy mondat de tényleg így van. kifejleszt magában mindenféle héárytó mechanizmusokat, lassan az életben minden tabuvá válik, ezzel próbálja védeni magát. a felszínen talán sikerül. mélyen és hosszú távon biztos nem.