Lehetséges hogy sosem fogok igazi barátokat szerezni?

Pedig voltak jelentkezők, pl egyikkel állítólag nagyon jó baránők voltunk. Csak hát soha nem tekintettem rá igazán barátnőként mert a semmiből akaszkodott rám, meg idegesített az állandó szivecskézéssel... meg persze nem ismer egyáltalán, mert soha nem mondom el igazán hogy mit gondolok mert még megsérteném a lelkét -.-

Nincs annál idegesítőbb amikor olyan emberekkel találom szembe magam akik azt hiszik hogy csak ha elmennek külföldre és sokat tanulnak akkor majd énekesnő lehet belőlük, vagy ha sokat dolgozunk akkor majd teljesülnek az állaink stb., értem én hogy valami igazság lehet benne de az egész életet ezzel a rohadt tündérmesés gondolatmenettel felfogni már túl sok. Nagyon felhúz... és több ilyen lány is volt akikkel -tök jól el lehetett beszélgetni, ha egyszer összeszedtem a türelmem, de mégsem láttam bennük igazi barátot...

Olyan emberrel aki túl viháncolós nem nagyon barátkozom (nem azért mert nem akarnék hanem inkább azért mert visszahúzódó vagyok -főleg eleinte- és az ilyen emberekkel valahogy nem találom meg a közös hangot). Meg bár én sem vagyok egy észlény de a nálam butább emberek is idegesítenek... Bár ez inkáb az amit legelőször leírtam. Na meg az is felhúz ha valaki csak azért jár be a az iskolába hogy játszon és zavarja a többieket... persze ha valaki meg tanulni akarna akkor meg az már "gáz" meg lúzer... de mindegy is, hiszen a tanárokat sem érdekli.

Fiúkat taszítom (átlagos+félénk+kis mell) de ők általábban úgysem barátkozni akarnak.. .

Jó tudom hogy most jó beképzeltnek tűnök, de amikor valakivel vagyok akkor kedves vagyok meg minden (már ha ő is), szoktak is tőlem segítséget kérni az osztálytársaim meg szívesen segítek és semelyik barátomnak nem akarok rosszat, de nagyon elegem van mindenkiből és bármennyi barátom is van/volt mindig egyedül éreztem magam...

Lehetséges hogy az is közrejátszik hogy amikor az első iskolai éveimet jártam akkor sokat használtak ki mert ostoba voltam és bántottak az osztálytársaim, szóval lehet ezért is vagyok picit félénk, de akkor sem kellene hogy ennyire ne legyek képes eltűrni senkit.

Egy jó barátom volt de mivel messzire elköltöztünk már csak interneten keresztül tartjuk a kapcsolgatott, de az úgy már nem ügyön az. A problémáimmal őt sem szeretném zargatni, hiszen nem igazán érdekelné/nem igazán értené, meg az egész kapcsolatunk azon alapult hogy kb ügyön úgy szerettünk a való világról beszélni, gondolkozni, meg azt hogy mit nem szeretünk a barátainkban (jó tudom hogy nem szép másokat kibeszélni de most tekintsünk el ettől, abban az osztályban úgyis mindenki mindenkit kibeszélt). Csak hát ő nem érezte magát egyedül velük, meg igazából szerintem élvezte ha kezébe vehette az irányítást az infantilisebb osztálytársaim felett. Meg hát nem zavarta ha megbántotta az embereket meg úgy jobban szerette a barátainkat és ők is jobban szerették őt.

De mindegy lényeg hogy túl türelmetlen vagyok, meg senkit nem tudok megszeretni és azok akikkel lehetnek jó barát, azokkal nem szeretnék barátkozni mert idegesítenek.. . És akárhogy nézem az fix hogy itt már velem van a gond de nem tudom hogy oldjam meg, mert elegem van mindenkiből. Az hogy miért valasztom inkább a "barátságokat" mint a magányt az az hogy a magányt nem -bírom.. -ahoz hogy jól meglegyek nincs szükségén igazi barátokra, de azért az a törődés meg szociális interakció amit azoktól kapok akikkel pusztán unalom űzésből vagy megszokásból barátkozom, arra szügségem van. Én nem -bírom a magányt, semmiképpen :/, de ha bárkinek is (már azok közül akik szóba állnak velem) megtudnám nyitni az igazi énemet azt vagy megbántanám vagy nem akarna többet -beszélgetni.. mert hát azért eléggé rideg vagyok meg minden :/

Pedig akármit is mondok róluk mégiscsak valahol kedvelem őket (valamennyire...) de valahogy mégsem működik semmi...

Bocsi hogy hosszú lett de ki kellet írnom :/ ah és a helyesírási hibakért bocsánatot kérek (már előre is) am 15/l