Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Önzőség egy egész életet,...

Önzőség egy egész életet, hobbira és sebesség köré építeni?

Figyelt kérdés

Már suliba autóval jártam, ekkor még egy kis városi kocsim volt, lehetőség nem volt rá hogy váltsak az ösztöndíj arra volt elég hogy szervizeljem, illetve magamra is jusson.

Amikor már dolgozni kezdtem, akkoriban csináltam meg az "A" kategóriát és utána tavasszal már 600-as motorral kezdtem.

Kb innentől kaptam rá erre az egészre, mert a hétköznapokban is elérhető volt, munkába menet kerülő úton mentem, ahol kevesen járnak, így dinamikusan jó tempóval tudtam haladni, de nem szabályosan.

Van egy épített autóm ami több évig készült még motorcserén is átesett, ezt az 1.4-es helyett kezdtem el, hogy amikor motorozni nem tudok, kitudjam húzni a köztes időszakot egy nyomatékos erős kocsival.


Így 25 évesen elértem a nagyobb terveimet, bár emberi kapcsolataim a nullán vannak, mert a szabadidőmet magamra fordítom, így az ismerkedésekre utoljára sulis éveim alatt került sor, jelenleg úgy érzem hogy ez a nekem való élet, és amíg engedi a sors szeretnék ezzel foglalkozni.

Családot, legfőképp gyereket ebből kifolyólag nem is szeretnék, mert nem életbiztosítás ez a szenvedély, hiába figyelek magamra, elég ha más hibázik aki munkából jön haza, vagy telefonál vezetés közben, ezeket pedig nem tudok más helyett megoldani.

Hány nő szeretne olyannal "ismerkedni?" vagy egyáltalán beszélgetni, aki vagy hazaér vagy nem, senki nem szeretne egy eleve leterhelt világban, még pluszban a másik miatt is aggódni.

Ráerőltetni nem akarom senkire, ezzel úgy érzem nem nekem kell máshoz alkalmazkodni, hanem olyan ember keresse a társaságom akit érdekel is ez az életstílus.


A hegymászók is igyekeznek a lehetőségekhez képest óvatosan cselekedni, mégis sokan ott maradtak, önhibájukon kívül is.


2017. dec. 16. 20:25
 1/6 anonim ***** válasza:
Amit leírtál, abban nincs semmi önzés. Tudod, mire vágysz, tisztában vagy vele, mibe kerül. Én csak sok sikert tudok kívánni.
2017. dec. 16. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Így nem önzőség, hogy nincs gyereked és párod, akik hazavárnak.

Én is motoroztam, autóval járok mindenhova, és nem a gyerekszülés a fontos.

Azokat elítélem, akiknek van felesége, 2-3 gyereke de azért lelógnak egy szikláról 6000 méteren amikor csak tudnak.

35N

2017. dec. 16. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Önzőségnek nem önzőség mert te életed, te dolgod.


Bár szerintem ez a "vagy hazaér vagy nem" dolog kicsit túl van tolva. Ennyi erővel soha senki ne ismerkedjen mert mi van ha leesik a székről és meghal.


De felteheted a kérdést még párszor más körítésben, akkor is a te dolgod marad.

2017. dec. 16. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Sokkal felelősségteljesebb bevállalni, hogy nem vállal valaki családot ezért vayg azért, minthogy beleugrik aztán kiteszi ennek annak.
2017. dec. 16. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Mint én, csak nem motoron...

Szerintem ez korrekt hozzáállás

2017. dec. 16. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Szerintem nem önzőség, ha azt csinálod amit szeretsz. Sokkal normálisabb dolog, mint amikor valaki mások elvárásainak akar megfelelni.
2017. dec. 17. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!