Önzőség egy egész életet, hobbira és sebesség köré építeni?

Már suliba autóval jártam, ekkor még egy kis városi kocsim volt, lehetőség nem volt rá hogy váltsak az ösztöndíj arra volt elég hogy szervizeljem, illetve magamra is jusson.

Amikor már dolgozni kezdtem, akkoriban csináltam meg az "A" kategóriát és utána tavasszal már 600-as motorral kezdtem.

Kb innentől kaptam rá erre az egészre, mert a hétköznapokban is elérhető volt, munkába menet kerülő úton mentem, ahol kevesen járnak, így dinamikusan jó tempóval tudtam haladni, de nem szabályosan.

Van egy épített autóm ami több évig készült még motorcserén is átesett, ezt az 1.4-es helyett kezdtem el, hogy amikor motorozni nem tudok, kitudjam húzni a köztes időszakot egy nyomatékos erős kocsival.

Így 25 évesen elértem a nagyobb terveimet, bár emberi kapcsolataim a nullán vannak, mert a szabadidőmet magamra fordítom, így az ismerkedésekre utoljára sulis éveim alatt került sor, jelenleg úgy érzem hogy ez a nekem való élet, és amíg engedi a sors szeretnék ezzel foglalkozni.

Családot, legfőképp gyereket ebből kifolyólag nem is szeretnék, mert nem életbiztosítás ez a szenvedély, hiába figyelek magamra, elég ha más hibázik aki munkából jön haza, vagy telefonál vezetés közben, ezeket pedig nem tudok más helyett megoldani.

Hány nő szeretne olyannal "ismerkedni?" vagy egyáltalán beszélgetni, aki vagy hazaér vagy nem, senki nem szeretne egy eleve leterhelt világban, még pluszban a másik miatt is aggódni.

Ráerőltetni nem akarom senkire, ezzel úgy érzem nem nekem kell máshoz alkalmazkodni, hanem olyan ember keresse a társaságom akit érdekel is ez az életstílus.

A hegymászók is igyekeznek a lehetőségekhez képest óvatosan cselekedni, mégis sokan ott maradtak, önhibájukon kívül is.