Főképp Y és Z generációsok! Nektek nincs olyan érzésetek néha, hogy elveszett a szenvedély a legtöbb érték megszerzése iránt? (23/f)

Köszönöm a videót, abszolút a témába vág.

Igen, nagyon jól beszél Vecsei H. Miklós színész. Több ilyen emberre lenne szükség!

A média magában nem egy rossz dolog. Úgy vélem, lényeges változást elérni, hatni az emberekre csakis a média erejével lehetne, csak az a baj, hogy nem ilyen jóakaratú Vecsei H. Miklósok vezetik azt, és az még érdeke is a mostani médiának, hogy az embereknek ne legyenek céljaik, mert majd ő a média irányítgatja az ember életét. Hát és ez sajnos így is történt, ez van most. Persze, nem vagyok elég tapasztalt a témában, így nem tudom, hogy foghatjuk-e a céltalanságunkat a média manipuláló erejére?

Így van, ahogy mondja a rendszerváltókkal kapcsolatban. Volt egy közös cél, ahogy egy háború is összekovácsolja az embereket, mert az életért kell küzdeniük, ahogy a rendszerváltáskor is azért kellett. Ismerték az élet értékét.

Már ott a baj, hogy el kell mondani, hogy a megoldás a megfelelő kommunikációban keresendő, ahelyett, hogy erre evidenciaként tekintenénk és művelnénk. (jó hát elég összetett téma ez, nekem meg csak megérzéseim vannak, nem értek hozzá)

15.27-eshez. Másfajta küzdésről beszélek. Régen (a szocializmusban. igaz, hogy én nem éltem benne, tehát nem beszélhetnék) lehetősége sem volt rá az embernek, az adott dolog megszerzésére, de ennek ellenére is megakarta szerezni, ezért szenvedélyesség alakult ki benne a dolog megszerzése iránt, és mivel mindenki hasonló helyzetbe került, ezért mindenkiben több volt a lelkesedés, a szenvedély. Persze nem csak tárgyakkal lehet példálózni, hanem az emberi kapcsolatokkal, haverok, szerelem stb. Két üzenetváltás között a maihoz képest, sokkal több idő telt el. Persze ezekkel nem mondok újat. Csak hát mivel, nem tudott az ember bármikor bárhonnan kapcsolatba lépni akivel szeretett volna, (lásd mobiltelefon, mobilnet) így ugye több idő telt el, és az embernek így több ideje volt gondolkodni, akár álmodozni, ami serkentette a fantáziát is, ha épp szerelemről volt szó. Erre persze rá is volt valamilyen szinten kényszerítve az ember, hisz nem tud nem gondolkodni, amikor órák, napok telnek el az üzenetváltás között.

Ezt, az azonnali üzenetváltás pl. a chatelés nem engedi meg, illetve nem kényszerít rá, hisz akkor írunk amikor akarunk, tehát megtehetnénk, hogy jól átgondoljuk a válaszunkat, de mivel elvagyunk kényelmesedve, így már megerőltetőnek érezzük, feleslegesnek, gondolkodni, pláne ha nem is vagyunk rákényszerülve. Persze, mondhatjuk, hogy a chat erre rossz példa, hisz annak pont a lényege, a gyors, azonnali üzenetváltás, de én párhuzamot vontam két üzenetváltás közti idő alatti érzelmek, benyomások fejlődésének értelmében, a szocializmusban való leggyorsabb kommunikáció, és a mai chat-beszélgetés között.

Valahogy úgy érzem mindenben több volt akkor az érzelem. Egyszerűen szeretném átérezni azt amit az emberek éreztek közvetlen a rendszerváltás után, mert szüleim emlékei alapján valami egészen különlegesen-csodálatos-örömteli-felszabadító érzés lehetett akkor minden magyar emberben, kivéve néhányat.

Abból a szempontból jó a kommunizmus, hogy hatékony a közösségépítő ereje. Ugye mindenkinél ugyanaz az egy tv-csatorna (később ugye kettő), ezáltal másnap mindenki ugyanarról tudta elmondani a véleményét, nem kellett beszédtémában csak az időjárásra szorítkozni. A TV egy a több közül amely így hatott szerintem.