Az általános iskolai, gimis csúfolódást, kiközösítést hogyan lehet elfelejteni? Miért marad meg az emberben felnőtt korára is? Nektek van ilyen emléketek?

Engem alsóban nagyon sokat piszkáltak, mert duci voltam( igazi kövér kislány ).

13 éves koromban anorexiával kerültem korházba. Mondhatni, hogy 5 év alatt kigyogyúltam belőle, de még mindig figyelek minden egyes étkezésemre, és minden nap ráállok a mérlegre. (Ha fél kilóval többet mutat már kivagyok.)

Középiskolában 10.-ben közösítettek ki egy pletyka miatt. Rengeteg bántást kaptam. Az emberek nem is hagyták, hogy bármit is megmagyarázhassak. Alaptalan dolgokkal vádoltak amit soha nem tennék meg. Ilyen a csordaszellem. Ha csak 1 valaki is utál közülük akkor nem kell sok idő, hogy mindenki megutáljon! Az az egy személy kibukott aki terjesztette rólam a hülyeségeket. Azóta minden happy. Eléggé megerősödtem ilyen téren. Mindenkinek megbocsátottam.( de sosem feledem el amit akkor tettek velem)

"Elfelejteni sosem fogom az biztos. A 9. osztály kész pokol volt. A lehető legrosszabb helyre kerültem. Néha még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben (!). És lehet hogy beteges, de most legszívesebben megkínoznám azokat akik ezt tették velem. " Dettó, ne szégyelld. Bár engem egyetemen is páran ki akartak közösíteni, de ott aztán ők égtek be. Nem részletezem, de volt, hogy gimnáziumban a folyosóra nem akartam kimenni.

Kérdező, az emberek sajnos mindig jobban emlékeznek a rossz, mint a kisebb jó emlékekre, nekem most harmincon felül kezdtek előjönni ismét az ilyen hülyeségek. Olyankor próbálom azonnal elvonni a figyelmemet. Bármi megteszi. De ne engedd, hogy az a negatív emlékörvény elkapjon. Amúgy a tesiórák a legtöbb embernek megalázóak voltak, és ezen a dilettáns, alkesz tesitanárok sem segítettek, akik a gyengébbeket alázták.

Ha túl sokat gondolsz rá még ma is, akkor elfelejteni biztos, hogy nem fogod. Próbáld ezeket a rossz emlékeket a javadra fordítani:

például, hogy legközelebb ilyen emberekkel szemben tartod a távolságot, jobban megválogatod a barátaid, és hogy kiben bízol meg. Próbálj arra koncentrálni, hogy bizonyos negatív dolgok a hasznodra válhatnak. Így a jövődben kevésbé leszel sebezhető, és egyre inkább idősödsz, úgy fog egyre kevesebb csalódás érni. Így a pozitív dolgok háttérbe szorítják a rossz dolgokat, a te esetedben a múltat.

Egyébként meg minden embernek van szar dolog a múltjában, mindegy, hogy mi az.

Általános iskolás koromban tombolt az emo korszak, és szerettem pár zenekart. Erre az információra úgy haraptak, mint a halak. Utána hallgathattam, hogy ugorj le a hídról, miért nem vágod fel az ereid? Ilyesmik. Ennek igazából nem lett nagyon hatása, mert fél év terror után jóba lettem az évfolyamtársaimmal, akik közül sok srác volt, tizenéves fiúkhoz képest elég nagydarabok, na utána az összes befogta a száját, pedig sose volt semmi konfrontáció. Ezt igazából kihevertem már.

Gimiben érdekes volt a helyzet. Első évben elég klassz csapatnak tűntünk, aztán összevesztem az egyik osztálytársammal, és utána a fél osztály megutált emiatt. Aha. Tényleg. Az volt a hangosabb, piszkálós csapat, úgyhogy ezek után egész ballagásig nem fogadott be az a társaság. Nem mintha vágytam volna közéjük, de azért annak a tömény utálat felém, amit nap mint nap éreztem (szerintem jogtalanul)... Mai napig úgy érzem új társaságban, hogy senki nem kíváncsi rám és nem fognak elfogadni.

Egyetemen rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb hallgatótársam gyökér. Egyik évfolyamtársam kitalálta, hogy neki én vagyok élete szerelme, és mivel ez nem jött össze, az a csapat megutált, látványosan beszélt rólam a folyosón, beszéltek a dologról hangosan - természetesen kiszínezett verzióban, amiben minden voltam, csak jó nem. Egészen nevetséges, hogy ennyire gyerekes emberekkel vagyok/voltam körülvéve, azt hinné az ember, hogy egyetemre felnőtt emberek járnak.