Miért baj az, ha gyerekes vagyok?

16 éves lány vagyok, tudom, mindjárt 18, de én inkább 10-12-nek érzem magam.

Nem járok csupa rózsaszínben, nem hordok kislányos ruhákat, átlagosan öltözködöm, sminkelni csak néha szoktam, akkor is mértékkel, mert undorodom a kivakolt fejű csajoktól.

Szerelmes is voltam már, de eddig egyetlen egy kapcsolatom volt, az is 11 évesen, kb 1 hónapig, így még 1. csókom se volt.

Nagyon szeretek gyerekekkel játszani, gyerekes dolgokat csinálni, pl rajzfilmeket nézni, vizibomba csatázni, medencébe ugrálni, édességeket összekutyulni, és a terméknek nevet adni, hintázni, futkosni, játszótereket birtokba venni de a szüleim szerint ez az én koromban már nevetséges.

Öcsémet ugyan rám merik bízni, mert tudják, hogy nem bántom, jól el is vagyunk, de már az öcsém is röhög, hogy már hogyan is tudnék rá vigyázni, mikor még saját magamra se vagyok képes figyelni(ezt bizonyítja, hogy szinte minden nap/heti többször megsérülök túrázás, biciklizés, fára mászás, vagy valami teljesen hétköznapi tevékenység végzése közben)

Viszont kellően önálló vagyok, a szobámban szoktam takarítani, többé-kevésbé(inkább kevésbé) rend van, tudok főzni,egyedül közlekedni, be tudom osztani a kapott zsebpénzt, és értelmes dolgokra költöm el, besegítek a házimunkában, a felnőttekkel pedig komoly, illedelmes vagyok, minden idegent magázok kb 10 éves korom óta. Az emberekkel kedves, empatikus vagyok, mindig adok a kajámból, ha szükségesnek érzem/valakin hallom/látom, hogy éhes pénzt is adok kölcsön olyannak, akiről tudom, hogy visszaadja, próbálok többet segíteni, mint ártani a körülöttem lévőknek. A tetteimért az esetek többségében vállalom a felelősséget, ha nem, és lebukom, akkor se tagadom le őket, és megígérem, hogy jóvá teszem, és be is tartom.