A szüleim hibája, hogy ilyen lettem?

A szüleim, akármit csinálok, mindenért leállnak ordibálni velem, kiskorom óta csak azt hallom, hogy mindenhez béna vagyok, semmit se tudok hiba nélkül megcsinálni, mindenki hülyének tart...

Gondolom emiatt jutottam el ide, hogy már rendesen félek az emberektől, alap dolgokat se merek csinálni mások előtt, mert félek, ugyanazt fogják mondani, mint a szüleim, hogy szerencsétlen vagyok és idióta. Mostmár ez ilyen oda-vissza ható "jelenséggé" nőtte ki magát, azaz ha valamit csinálok és mások néznek, figyelnek közben, elkezdek parázni, hogy elrontok valamit és leordibálják a fejem, ami miatt annyira izgulok, hogy tényleg remegni kezdek és mindent elejtek, elbénázok, ami miatt csak még idegesebb leszek és így tovább..

És a lényeg, hogy most, hogy levizsgáztam, elkezdték anyámék mondani, hogy nyárra keressek diákmunkát, de nem tudom, hogy dolgozzak így, ha tudom, hogy mindent el fogok rontani..Először neten néztem ilyen diákmunka ajánlatokat a városomban, de szinte mindenhová kasszázni keresnek embereket vagy ilyen call centeresnek, szóval ahol emberekkek kell a munkám során beszélnem meg ilyesmik, amitől a legjobban tartok...Legszívesebben olyan munkát keresnék, ahol senki nem néz/hallgat közben, hanem tök egyedül, csendben teszem a dolgom, senki nem üvölti le a fejem, amiért leejtek véletlenül valamit, vagy mert halkan beszélek, vagy nem ülök elég egyenesen, stb..De mindegy.

Hogy lépjek túl ezen a félelmen?