Miért van az, hogy, nem érzem jól magam a barátommal, de mégsem akarom elhagyni?

Mert tűrésre, elviselésre neveltek.

Mert a szüleid is így bántak veled, és az ismerős terep neked, akkor is, ha nem esik jól.

Mert nem kaptál önbecsülést.

És mert ... még nem fáj eléggé.

Kapcsolatfüggő vagy. Tedd fel a kérdést: mégis mennyi időnek kell eltelnie ebben a langymeleg pocsolyában, amiben most vagytok, hogy végre lépj? Mi tart vissza? Mitől félsz? Attól, hogy nem találsz jobbat? Mit ad neked ez a kapcsolat, ami ellensúlyozza azt, ahogy bánik veled?

Ha nem változik (és nem változik elmondásod szerint sem), akkor lépj! Az elején piszok nehéz lesz, de nem pazarolhatjátok tovább az időtöket egymásra haszontalanul, mindketten megérdemeltek egy normális kapcsolatot!

Mert félsz kilépni a konfortzónádból, egy darabig én is így voltam, de nem lehet ezt hosszútávon csinálni, meglesznek a következményei. Hogy mit csinálj azt nem mondhatom megneked.De 2 lehetőséged van.

1: Megpróbálsz egy kis életet lehelni a kapcsolatotokba, azaz ezt közösen kell megpróbálnotok. (Mivel említetted, hogy nem ment, szóval nem ez a járható út.)

2: Otthagyod.

Első kapcsolatnál teljesen természetes, hogy ennyire kötődsz hozzá, de ez nem tarthat a végtelenségig.

"ezt én nem tudom elengedni"

Én kiegészíteném: ezt én MÉG nem tudom elengedni.

Mit kell ahhoz tennie, hogy megtedd? Meddig tűröd, hogy így bánjon veled?

Lehet kell neki egy pofon (átvitt értelemben), hogy észhez térjen: ha elhagyod, talán rájön mit veszíthet...

Fontos leírnom,nem vagyok troll ès nem kötekedni jöttem ide.

Ovasom a vàlaszokat ès egyiket sem akarom kritizàlni,de a vèlemènyem leírom.

Nem kell nem működő kapcsolatban leèlni egy èletet.

De milyenek vagyunk mi emberek?

Ha megununk valamit azt eldobjuk.

Sokan így vannak egy kapcsolattal,hogy fèlrelèpnek,szakítanak mert màr unalmas ès nem az amire èn gondoltam.

Sokan így vannak egy àlattal,ha meguntàk kiteszik az út szèlère.

Sokan jobban tisztelnek,szeretnek egy tàrgyat mint egy embert,àllatot.

Megjegyzem bàrkiről,bàrnirőr van szó egy emberi kapcsolat ès egy àllat tartàsa baromi nagy felelőssèg.

Nem szabad egyikkel sem jàtszani.

Tudom ès tisztàban vagyok vele,hogy senki sem fog velem egyet èrteni,de nem is ez a cèlom.

Itt nem meggyőzni akarok ,hanem vèlemènyt írni.

Csak,hogy megèrtsd kedves GYK olvasó összetömörítve leírom a sajàt tapasztalatom.

A volt pàrommal èpítkezèsbe fogtunk 14 ève.

Voltak összezörrenèsek az èpítkezès előtt, alatt a pàrom szülei miatt,mert mindenbe beleavatkoztak.

Felèpült a hàz ès egy èvet lakhattam benne,mert elzavartak.

Ès tudod nièrt?

Mert belemondtam mindenki arcàba az igazat ès kikèrtem magamnak azt,hogy elnyomnak.

Mi lett abból,hogy kinyitottam a szàmat?

Inkàbb eldobott a volt pàrom,minthogy negoldottuk volna a problèmàt.

Mit tett a volt pàrom?

Semmibe vett ès azzal sem foglalkozott hol fogok èlni.

Milyen èrdekes,hogy ennyit èr egy ember az embernek;semmit.

De az embernek egy tàrgy,hasznàlati eszköz sokkal többet jelent.

Nem kell velem egyet èrteni.

Köszönöm,hogy elolvastad.

Ha már milliószor átbeszéltétek, mégis egyedül maradtál, aki tenni akar a kapcsolatért... így nincs mit mérlegelni, tényleg lépni kéne.

A kötődés miatt van. Szerelem elmúltával már csak a kötődés marad. De látszik, hogy bizony ez is bőven erős kapocsnak, összetartó erőnek számít még.

Sajnos nem lehet elmarni magadtól másképp, minthogy leülsz vele megbeszélni a szakítást. Utána jöhet minden más...