Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan vegyem rá magamat,...

Hogyan vegyem rá magamat, hogy ne zavarjanak a lakótársam halogatásai?

Figyelt kérdés

A szituáció a következő: (bocsi a hosszú írásért)


Azt hogy mondom neki semmit sem ér, így elkezdtem helyette megcsinálni dolgokat, de így más munkáját csinálom meg, és azt érzem, hogy csak adom alá a lovat.


Én szeretek mindent minél hamarabb megcsinálni, mert addig is, amíg van egy teendő, mindig csak kizökkent a koncentrációból, ha eszembe jut, meglátom, stb.


Van amit már évek óta halogat, mindig azt mondván, hogy most nincs ideje, nincs kedve, most jött haza a melóból, ilyenkor ilyenekkel már nem akar foglalkozni, stb. (pl. van egy roller az előszobában, amit valaki itt hagyott, de halogatja, hogy felhívja az embert, mondván, hogy már régen beszéltek, és így nem lehet csak úgy ráírni, majd ha lesz kedve, ideje, stb. De csak halogatja, és így egyre nehezebb. És ideje is lenne rá, tekintve, hogy munka után pl 1,5 órát sorozatik minimum)


Van amit csak hónapok óta, de ugyanez a hozzáállás, és így kb. mindig van valami teendője/félkész dolog a lakásban, mert lassabban csinálja meg őket, mint ahogy keletkeznek. Én pedig szeretem azt érezni, hogy minden oké a ház körül, de itt mindig van valami olyan, ami pl. útban, de nem kéne.


Mindennapi példának az, hogy mosogatásra sincs ideje, csak hétvégente (mert munka után nincs kedve, ideje az ilyesmikhez. Említettem már, hogy ha csak kevesebb sorozatot nézni egy kicsivel, máris mosogathatna?), addigra már alig van hely a konyhaasztalon. Pizzásdobozokat is egyből kidobhatná, ha üres lett, azok is minimum 1-2 napig állnak, de azt már inkább eltakarítom én, mert sok helyet foglalnak/zavarja a szememet, és nekem így megéri azt a pár másodpercet. Holmijait is a konyhában rakja le össze-vissza a szobája helyett, hűtőben is bennehagyja a dolgokat megrohadni, aztán azt állítja, hogy nem vette észre. Ami lehetséges, mert elég figyelmetlen. Reggelente is mindennel kapkod, vasalódeszkát is én rakom el, mert reggelente vasalás után már nincs ideje, és az a pár másodperc nekem meg megtérül abban, hogy van hely az előszobában, nem érzem azt, hogy minden valami aggat az útban, stb.


Szóval most, hogy kisírtam magamat, segítséget kérnék. Az ő halogatása sem egészséges, de azzal nem tudok mit kezdeni. Helyette megcsinálni a dolgokat szintén nem jó hosszútávon nekem. Az se egészséges gondolom, hogy engem ennyire zavarnak a félbe/útban hagyott dolgok látványa.


Szóval arra lennék kíváncsi, hogy hogyan küzdhetném le, hogy rendet akarjak a lakásban? Hogy lehetnék toleránsabb?

Kiköltözés nem opció.


2018. júl. 13. 20:14
 1/4 A kérdező kommentje:
Bocsi a hibákért, kicsit kapkodtam :\
2018. júl. 13. 20:16
 2/4 anonim ***** válasza:
Attól tartok, erre nem igaz
2018. júl. 13. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
na, szóval, nem igazan lesz erre megoldas, amíg együtt laktok. Egyszerűen teljesen mas a mentalitasotok, felfogasotok.
2018. júl. 13. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Annyit tehetsz, hogy kizarólag annyit csinalsz meg, amennyit muszaj, nem pakolsz el helyette, stb. Persze, a te felfogasoddal nehez lesz, de ha rendet csinalsz helyette, stb., miert valtoztatna?
2018. júl. 13. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!