Miért van az, hogy egyes emberek mindig tesznek vesznek valamit, hogy hasznosnak, értelmesnek érezzék az életüket, másokba meg nincs semmi motiváció a fejlődésre, nem tesznek azért, hogy jobb legyen hanem mindent másoktól várnak el?

Sajnos a munkakör, a közeg amiben legtöbb időt töltesz, meghatározza a látásmódod.

Neked "szerencséd", hogy pénzügyi területen mozogsz, sokkal színesebb a világra való rálátásod.

Fizikaliag nem fáradsz el nap végére (van erőd még jógázni), a fizud valószínű kellemesebb (ha a befektett munkát is bevesszük a képletbe).

Neki a normális vevő gyorsan elmegy, a hüyékkel van csak a baj. (ezt veszi észre)

Amúgy nem csak a munkára fogható ez, de túlnyomó részben már igen. És mért "már"? Mert az elején a munkát te választottad. Amilyen irányba mész, olyan visszaigazoló dolgokat kapsz.

Amúgy meg ilyen nőt keresek majd pár év múlva, mint Te, hogy nem lustálkodik, nem hagyja el magát, tud normálisan írni (mondatokat), van célja, másodállásban hobbit űz (és még pénzt is kaphat érte), élettel teli!

Maradj ilyen, ne foglalkozz másokkal, építsd a saját életed, ez a szép, ez a vonzó! :)

27F

Szerintem aki már messze az “úton” tart a céljai fele, annak sokkal könnyebb motivációra lelni, mint annak, aki még el sem indult semerre. Gyakran hallom, hogy a mindig kezdetek a legnehezebbek.

Úgy gondolom, hogy a kettőtök közti különbségben nagy szerepe van a neveltetésnek. Ha az unokatestvéred nem olyan körülményekben volt élete során, mint te, akkor bizony nem lehet csak úgy egyik napról a másikra megváltoztatni. A személyiség egèsz gyerekkortól kezdve fejlődik és formálódik, nem olyasvalami, ami felnőtt korban pár csesztetés hatására valaha is átfog alakulni.

Engem kiskoromtól kezdve szigorúan intettek arra, hogy legyek felelősségtudatos, meg bíztattak és sok minden rájátszott arra, hogy ma olyan legyek amilyen. Az étkezési szokásaimban is neveltek, nem engedték, bármikor bármit felfaljak. Kiskoromtól kezdve fejlődtem értelmileg. Nem tudom, hogy miért hiszik azt egyes emberek, hogy az intelligencia vagy felelősségtudat olyasvalami, ami csak úgy magától kialakul felnőttkorban, mintha egy adott kor velejárója lenne. Egyáltalán nem. Ha nem volt előzőleges nevelés és személyiség formálás, akkor egy adott ember sosem fog megérni.

Valószínűleg a testvéred egyszerűen más egyéniség, mint te. Alighanem ő is tudná mit kellene tennie, de talán nincs elég motivációja, vagy csak simán túl lusta, vagy tényleg annyira elfárad a munkájában, hogy másra nem igazán marad energiája. Nem vagyunk egyformák.

Egyébként személy szerint én hosszú távon megőrülnék egy olyan nőtől, mint te. Nekem szükségem van a csendre, arra, hogy munka után leginkább a semmit csináljam. Ez azt jelenti, hogy készítek egy finom tejeskávét, leülök a konyhába (nincs telefon, nincs rádió, nincs tv, semmi ilyesmi), és csendben meditálgatva ülök magamban (az más kérdés, hogy az otthoni teendők és a gyerekek miatt ez az állapot nem szokott sokáig tartani).

A feleségem is tornászik olykor, és el szoktunk menni kerékpározni, kirándulni 2-3 hetente egy fél napra, de ránk leginkább a passzív kikapcsolódás a jellemző, mert mi ilyenek vagyunk.

Fontos: szembesítsd őt azzal, hogy neked egyáltalán nem könnyű. Egyáltalán nem könnyű naponta tenni azért, hogy az ember valamerre tartson az életében. Idővel beleszokik az ember, így könnyűnek tűnik, hol ott, ha könnyelműségről van szó, akkor inkább az ilyen céltalan, tétlen embereket “irigylem”.

Számomra sosem arról szólt az életem, hogy könnyű legyen, nem ez motivált. Valamennyire élveztem azt, ha nehéz helyzetbe kerültem és próbára tettem a kitartásom.

Régebb pontosan úgy gondolkodtam, mint az unokatestvéred. Volt egy testvérem, aki sokkal motiváltabb volt nálam. Kiskoromban én is azt mondogattam, hogy “neki könnyebb”. Ő elmondta, hogy egyáltalán nem könnyű és mindig milyen sokat tesz azért, hogy elérhesse azt, amit szeretne. Idővel ezt megértettem, így kb. “ellentétesen” gondolkodom. Egyáltalán nem igaz, hogy annak könnyű, aki törtet a céljaiért!

#3 Szerintem itt nem a másság a gond. Aki más, az miért irigykedik, vagy mire panaszkodik?

Semmi bajom azzal, aki más, de elfogadja az életét olyannak amilyen, nem panaszkodik és nem mások kibeszélésével foglalkozik, mint a kérdésben leírt nő?

"Aki más, az miért irigykedik, vagy mire panaszkodik?"

Hát mert sz.r az élete, csak túl motiválatlan vagy lusta változtatni.