Miért ennyire kényelmesek és lusták az emberek?

Hegesztőként dolgozom, egy év aktív munka után, csináltam még két minősítést, de kb felesleges pénz kidobás mert itt a városomban nem használom ki őket, ingázni meg nem fogok kukutyinba vele 15-20eft +ért.

Nyelvet kéne tanulnom hogy kimehessek nyugatra, de nincs rá akaraterőm, és úgy érzem minden hét meg hónap csak idő pocséklás, gubbasztani a könyvek, füzetek felett, órákra járni stb.

Sajnos én is beláttam hogy ennek az országnak nem érdemes tanulni, Írországban, Hollandiában meg minden elérhető országban lehet haladni pincérként is, ahol időközben főpincér is lehetsz, itthon meg toporogsz egy helyben mert nincs normális munkahely, sem bérezés, aki már tudott ezért ment elfelé innen.

Akinek van akkora agya hogy főiskolára járjon, az tegye, nyilván jó szakember is lesz belőle de ez 10-ből 3-4 ember, a többi marad egy-két szakmánál és ennyi.

Már munka mellett nem egyszerű még külön időt szakítani fejlődésre, ergo a legtöbb ember marad abban a helyzetben amire affinitása van.

Én teljes mértékben egyetértek veled.

Nem bírom az olyan embereket, akik egész életükben csak panaszkodnak, hogy szar a munkájuk, kevés a fizetésük, szar az egész életük, de meg sem próbálnak tenni semmit, hogy ne így legyen. Munka után hazamennek, leülnek a tv elé, ami tömi a fejükbe a sok szennyet, aztán lefekszenek aludni, és másnap kezdődik minden elölről. És persze magas fokon megy a sajnáltatás, panaszkodás.

Azok az emberek, akik elég intelligensek ahhoz, hogy belássák, változtatni akarnak, azok fognak is.

Munkámból folyólag sokat mozgok emberek közt, és kommunikálok velük, így mindkét táborból bőven ismerek sokat.

Vannak, akiket te is írtál, a "kényelmesek és lusták". Ők azok akiknek mindössze 8 általánosuk van, vagy nem jártak középsuliba sem, vagy kibuktak, nem beszélnek nyelvet, nem értenek semmilyen szakmához. Ők azok akiket mindenféle gyárban,építkezésen, meg ilyen helyeken betanított munkán látsz, olyan munkakörökben ahová semmi intelligencia nem kell, csak legyen két kezed és két lábad, tudj mozogni. Ledolgozzák az x órájukat, az egész életük panaszkodásból áll, de nem váltanak, belenyugszanak, nem is törekszenek a jobbra, leírják saját magukat tulajdonképpen, hogy nem érnek többet annál, mint ahol most tartanak.

A másik tábor, aki el tud jutni addig, hogy nem így akarja leélni az életét. Ők többre tartják magukat, és van egy szint, egy elvárás, ami alá nem akarnak menni. Ha épp átmenetileg nehezebb is (pl szar munka mellett tanulni kell), akkor sem adják fel, küzdenek, mert motiválja őket az, hogy ez csak átmeneti állapot, és azért szenved most, hogy később jobb legyen. Vannak olyan ismerőseim is, akik nagyon rossz körülmények közül, mélyszegénységből indultak, ma diplomás, komoly emberek, fontos beosztásban, jó életszínvonalon élnek. Csak mert nem nyugodtak bele a sorsukba, és tettek is azért nagyon sokat, hogy jobb soruk legyen.

De mint mondtam, ehhez kell egy fokú intelligencia, hogy az ember előre tervezzen, és ne csak a következő éhbér megérkezésééig, amikor nekiáll sakkozni a számlákkal.

Szerintem nincs olyan, hogy az embernek nincs választása. Mindig van. Csak kényelmesebb otthon nyavalyogni, mint felállni, és tenni valamit az álmainkért. Én így látom ezt.

ma 20:42-es: elvileg igazad van.

De te mit tennél, ha 18 évesen elküldenek otthonról, hoyg élj meg egyedül - ebböl követkeözöen szakma nélkül, betanított munkásként tudsz csak dolgozni valahol, hogy legyen egy szobád valahol meg jusson valamennyi pénz a kajára is.

Ilyen esetben nincs semmi lehetöséged továbbképezni magad, mert ha nem dolgozol, akkor nincs mit enni és nincs hol lakni, mert vagy munkába jársz, vagy tanulni.

Tehát amit kérdeznék töled, ilyen esetben konkrétan nit teszel?

Mielött személyeskedés lesz belöle, mérnök vagyok, több nyelvet beszélek, tehát rám nem igaz, de van, aki érintett, és a szó szoros értelmében zsákutcába került.

4-es vagyok. Mint ahogy mondom, nincs lehetetlen.

Ismerek olyat, aki 16 évesen elszökött otthonról, mert a szülei verték. A középsuli befejezésééig barátoknál, ismerősöknél húzta meg magát, iskola mellett dolgozott, hogy legalább a kajára legyen pénze. Leérettségizett, befejezte a sulit. Igen, szakma nélkül először csak gyári munkás lett, meg kellett élnie valamiből. Utálta a munkáját, és tudta, hogy nem akar egész életében emberi robot lenni. Ezért iskola mellett felnőttképzésen szakmát kezdett tanulni. Igen voltak szar napjai, amikor munka után még késő estig suliban volt, munka mellett tanulnia kellett, majdnem összeesett a fáradtságtól a munkában, de kibírta mert ki AKARTA bírni. A vizsgák előtt alig aludt, hogy minél többet tanulhasson. Aztán letette a szakmát, ma sikeres vállalkozó.

Egyébként meg: 18 évesen az ember általában már kijárja a középsulit, tehát vagy szakmája van, vagy érettségije. Az elsővel már lehet kezdeni valamit (elvégre kétkezi munkásokból elvileg hiány van), a második pedig jó kiindulási pont a fenti példával élve, hogy munka mellet is tanulhass.