Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan érhető el szerintetek?

Hogyan érhető el szerintetek?

Figyelt kérdés

A munkahelyemen van egy fiatal srác. És esküszöm, az ötven évemmel nem vagyok azon a szinten, mint ő. Nem stresszel szinte semmin, ha aránytalanul sok munkát kap, akkor sem húzza fel magát, hanem nekiáll, és becsülettel megcsinálja, amit meg tud csinálni. Még nem láttam őt idegesnek. Pedig volt pár helyzet, mikor már én húztam fel magamat, milyen szemetek vele. És ő akkor se húzta fel magát.

Kérdeztük már, hogy hogy lehet mindig ilyen nyugodt. És azt mondta, hogy úgy, hogy a környezetét nem ő uralja, de az elméjét igen, és nem nyerne semmit, ha ideges lenne olyan dolog miatt, amin nem tud változtatni. De ezt tudom én is, mégis idegbeteg vagyok egész héten.

Egyszer ő vitt haza kocsival. A vezetése is... Te jó ég, mennyivel nyugodtabban vezet nálam.

Pedig milliószor nehezebb a sora, mint mondjuk nekem volt bármikor is.

Ezt nyilván nem részletezem, mert magánügy, de én már megőrültem volna, ha az ő életét kellene élnem.

Szóval szerintetek hogy érhető el a nyugalomnak ez a szintje? A legjobb szó erre a béke. Ő teljesen békében él magával, meg az életével is, ami külső szemlélőként egy rémálom.


2018. aug. 16. 20:48
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
12%

*a környezetét nem ő uralja, de az elméjét igen,


Keresztény?:D

2018. aug. 16. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Ki tudja, lehet nyugtatót szed. Nem látsz mögé.
2018. aug. 16. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:

Előtted a minta.

Nem szégyen ezt 50 évesen sem átvenni, mert ha ilyen idegbeteg maradsz nem biztos, hogy megéred a 60-at.

2018. aug. 16. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Jöhet hozzánk etalonnak. :)
2018. aug. 16. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Nem bunkóságból kérdezem...De nem lehet, hogy van egy kis autista beütése?

A leírásról egy volt osztálytársam jutott eszembe, aki ugyanilyen volt, hiába szólogattak be neki, meg hiába anyáztak, ő csak úgy állt és mosolygott tovább, mintha gondolatban nem is ott lenne.

Ha egy témazáró feladatsorban pl. túl sok feladat volt, és kb. képtelenség volt mindet végigcsinálni 45 perc alatt, ő akkor is csak úgy szép lassan, komótosan haladt feladatról feladatra, ahogy neki kényelmes volt és úgy kellett vele veszekednie a tanárnak óra végén, hogy fejezze már be, mert már mindenki beadta és neki is be kell, hiába csak a fél feladatsor van neki még kész :D

Meg a vezetésről jutott még eszembe, neki meglett 12.-ben a jogsija és egy osztálytársam mesélte, hogy egyszer ez a gyerek vitte haza és egy zebránál majdnem elütött egy gyalogost, a másik osztálytárs meg ott ijedezett, hogy úristen, majdnem megölték azt az embert, a szóban forgó gyerek meg ugyanolyan nyugodtan ült és mosolygott tovább, mintha mi se történt volna.

Mondjuk ennek a srácnak az egész viselkedésén, beszédén is érződött, hogy van egy kis autisztikus vonása, nem tudom, a munkatársad milyen. Csak nekem ez jutott először eszembe :)

2018. aug. 16. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Nem, ő abszolút éber, a reakciókészsége is teljesen rendben van. Nem kényelmesen dolgozik, ha sok melót kap, hanem ahogy a csövön kifér, mint az igásló.


A vezetés... Brutális reflexei vannak. Azt tanítani kellene. Nálunk a zebránál egy biciklissel volt egy nehezebb sztori. Körül se nézett, le se szállt, csak áthajtott a zebrán, mi meg már elég közel voltunk. Mire én nyögtem egyet, a kocsi már állt és intett röhögve a biciklisnek. Én biztosan nem tudtam volna megállni időben. A fiam nem reagált volna ilyen gyorsan, pedig ő oktat.

2018. aug. 16. 21:46
 7/12 anonim ***** válasza:
Tuti keresztény:D
2018. aug. 16. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Akkor lehet csak balek aki beletörődik csak mindenbe, vagy minden mindegy alapon motiválatlan, vagy antiszoc., nekem egy olyan kollega ugrik be rola aki egy faember volt nalunk. Mindig közömbös szinten volt, ha provokálták is, mint akinek le sem esik, beszél tovább ea mint aki asszexuális is ráadásul.


Vagy buddha ;)

2018. aug. 16. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

leírtál..majdnem teljesen..

sokat agyaltam ezen, hogy hogyan lehetne átadni ezt az életmódot..nem kell hozzá egoistának lenni, hogy észlelje valaki a belső békéje eredményeit

arra jöttem rá eddig, hogy aki nem szenved rendszeresen vagy legalább egy pár évet a tűréshatárain kívül, az nem nagyon jön rá, hogy az idegesség mellőzhető minden hátrányhelyzet nélkül..


egyébiránt én is kereszténynek tippelem..kérdezd már meg tőle lsz

2018. aug. 16. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Biztos megszokta hogy ilyen az elet, de ha otthon van, lehet h kimondja amire gondol. Nem lehet latni, lehet ilyen ember. De ha tenyleg ilyen, akkor jol kifogtad.
2018. aug. 17. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!