Miért van ez így az embereknél?

Jókat írtak előttem, csak egy kicsit egészíteném ki.

Ahogy mondani szokták, nincs új a nap alatt, így az emberek által megélt problémák sem egyediek – és még az arra adott reakcióik sem mondhatók annak (ezért létezhet a pszichológia mint olyan). Ezért könnyen lehet, hogy mások tanácsot tudnak adni egy ügyben (ahogy a 2. hozzászóló írta). De nem kell ehhez konkrét tanács, elég lehet néhány kérdés, ami kizökkenti az embert a saját agymenéséből (a pszichológusok is ezzel a módszerrel élnek, ritkán adnak tanácsot).

De ha eltekintünk a konkrét tanácstól, tapasztalatom szerint az, ha valaki „ki tudja beszélni” a problémáit valakinek, már önmagában gyógyító hatású. Több okból is: egyrészt, ha valaki meghallgat, akkor érzed, hogy fontos vagy valaki számára, másrészt pedig ilyenkor a beszéd által az érzelmi szinten megjelenő gubancokat „racionalizálod”. Sokszor egyszerűen ezáltal rá tudsz tekinteni egy másik szemszögből, és ezáltal sikerül közelebb jutni a megoldáshoz.

Tök egyszerű példája ennek a mindennapi életből, mikor hosszú perceket/órákat ül az ember egy megoldandó probléma fölött, de az istennek nem megy, majd mikor feláll, kimegy mondjuk mosogatni, akkor hirtelen beugrik. Nyilván nem lesz a mosogatástól hirtelen okosabb, csak egyszerűen egy más helyzetbe kerül, a gondolatbani ördögi körökbe beleragadt agyának sikerül kizökkennie, és tádám!

Nekem meggyőződésem, hogy a testi-lelki egészséghez nélkülözhetetlen, hogy ki tudja beszélni az ember a problémáit. A pszichológosukkal szemben fenntartásaim vannak (ismerek jó párat, de nem győztek meg :)), és azt gondolom, ha az embernek van pár igazi jó barátja, akik adott estben nem restellnek tükröt tartani elé (tehát nem amolyan „bólogató jánosok”, hanem produktív párbeszédet, vitát lehet velük folytatni), az már fél siker, de azt is gondolom, hogy a nagyon speciális problémák esetében az önsegítő csoportok lehetnek igen hasznosak. Ezek már azzal is segítenek, hogy látja az ember, hogy nincs egyedül az adott problémával, és mások is túl tudnak jutni rajta.

Persze elképzelhető, hogy valakinek nincs erre szüksége (ahogy az is, hogy sosem volt még olyan nagy problémája, amit ki kellett volna beszélnie), az én baráti körömben mindenki ilyen kommunikatív típus. És teljesen természetes, hogy ha egy barátomnak gondja van, felhív vagy találkozunk, és beszélünk róla (és vica versa), ez senkinek sem teher.

Nyilván a buszon mellettem ülőnek nem kezdem el mondani, mi nyomja a szívemet – bár hozzáteszem, volt már olyan élményem, hogy valaki így tett, és engem nem zavart, sőt örömmel töltött el az, hogy láttam, már az is jól esett neki, hogy meghallgattam.

„Apszichológusokat sem nézem jó szemmel, drágán kínálnak egy olyan beszélgetéstés adnak tanácsot, amit az adott személy is lát, és ttudja, hogy azt kell tennie, csupán nincs ereje.”

Te nagyon optimistán látod az embereket. Irigyellek! :)

Szerintem a legtöbb ember ijesztően kevés önismerettel bír, és sokan nem is túl intelligensek, így a többség nemhogy nem tudja, mit kéne tennie, nem is látja már a problémáit sem világosan.

1, Talán megoldást tud adni az egyik fél a másiknak a problémáikra, ha az engedi; 2, Nagyon sok pszichológus kókler, ha kifog az ember egyet, aki jó, arra akkor hallgatni érdemes. Azonban a legtöbb esetben pont hogy nem a pszichológusok a legjobbak, hanem egy kívülálló, vagy épp egy igazán jó barát.

3, A ami világgal pont az egyik baj az, hogy mindenki rohan a vélt-valós problémáikkal, így nem mernek/akarnak a másik problémáikkal foglalkozni, amihez hozzájárul a személyiségi jogok, érdekvédelmi csoportok, így érthető okokból nem szívesen akarnak az emberek egymás problémáikkal foglalkozni, nehogy megszívják.

4, "Apszichológusokat sem nézem jó szemmel, drágán kínálnak egy olyan beszélgetéstés adnak tanácsot, amit az adott személy is lát, és ttudja, hogy azt kell tennie, csupán nincs ereje."

Pont ez a lényeg benne, hogy az adott egyén látja, tudja, érzi, hogy gond van, de a beszűkült állapotában ő a változásra képtelen (egyedül). Éppen ezért jó, ha betalál egy valóban jó pszichológus, mert mint ahogyan látjuk, a társadalom, a "barátok" kizárva baj esetén.

5, Mert ők már megszívták sokszor, így nem akarják még1* megszívni.

Van annak némi bája, hogy ezt a kérdést egy olyan oldalon teszed fel, ahova igen sokan azért járnak, hogy megosszák a problémáikat másokkal. Persze ez azt is mutatja, hogy mennyire nincsenek az emerek körül olyanok, akikkel IRL tudnának beszélni a gondjaikról. Ami szerintem szomorú.

Mint írtam a 3. hozzászólásban, nekem eltér az élményem tőletek, körülöttem mindig olyan emberek votlak, akik foglalkoztak a másikkal (ahogy én is teszem).

„mindenki rohan a vélt-valós problémáikkal, így nem mernek/akarnak a másik problémáikkal foglalkozni, ”

Ez egy érdekes csapdahelyzet, hiszen ha foglalkozol mások problémáival, azáltal a sajátjaid megoldása is könnyebbé válhat, láthatod, hogy mindenkinek megvan a gondja, és akár rá is döbbenhetsz, hogy a saját problémád röhejes valójában.

„mert mint ahogyan látjuk, a társadalom, a "barátok" kizárva baj esetén.”

Látom, hogy idézőjelbe tetted a szót, de én semmiképp nem nevezném barátnak azt, aki baj esetén nincs az ember mellett. A barátságba beletartozik az, hogy foglalkozunk egymással, és adott esetben meg is mondjuk a másiknak, ha gáz van vele.

„A hozzám hasonló gondolkozásuak, miértvárják el azt, hogy más megnyiljon előtte, úgy, hogy az Ő részükről ez nem lenne kölcsönös?”

Egyébként idevág szerintem, hogy nemrég hallottam egy kutatásról, amelyben azt vizsgálták, milyen tényezők a legerőtejlesebb bejóslói a hosszú életnek. A top 10-ben benne voltak olyanok, mint sport, jó levegő, nem dohányzás stb., de csúcson, a második helyen a közeli kapcsolatok álltak (az, hogy vannak-e olyan emberek az életedben, akik tényleg foglalkoznak veled, akikkel meg tudod osztani a problémáidat vagy pl. akiktől adott esetben kölcsön kérhetsz, stb.), az első helyen pedig az általános „szociális beágyazottságod”, vagyis az, hogy mennyit kommunikálsz másokkal (ebbe nem csak az említett igen közeli barátok, család tartozik bele, hanem a mindnnapi kommunikációd pl. a boltossal).

Azért ez elgondolkodtató…

(Bocs, véletlenül elküldtem az előzőt, mielőtt befejeztem volna.)

„A hozzám hasonló gondolkozásuak, miértvárják el azt, hogy más megnyiljon előtte, úgy, hogy az Ő részükről ez nem lenne kölcsönös?”

Ezt a kérdést nem biztos, hogy jól érte: arra gondolsz, hogy vannak emberek, akik nem akarnak magukról beszélni, de másokat mégis „faggatnak” a problémáikról?