Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Tolerálható lenne amit csinálo...

Tolerálható lenne amit csinálok, vagy csak hisztizek?

Figyelt kérdés

Heti 5-6 napot dolgozom, napi 10-16 órában. A szakmámban vagyok, és ezt munkahelyemet is több, mint fél évig kerestem mire megtaláltam.


Barátommal nemrég költöztünk össze és jelenleg az én kocsimmal járunk dolgozni (ő kitesz az állomáson, amivel tovább megyek dolgozni, ő pedig marad a városban, a saját munkahelyén).

Este kijön értem az állomásra.

Ő hétköznap dolgozik, én szinte minden hétvégén.

Munka előtt/közben/után tanulok kB éjfélig, mert szakmát akarok váltani.

Azon a heti 1 szabadnapon pedig bevasarolok, takarítok, mosok, főzök (este, munka után is szoktam ám, csak ilyenkor jobb szeretem mert több időm van :D)


A lényeg hogy nagyon fáradt vagyok és kimerült és nem tudom kialudni se magam mert szabadnapon is hajnalban kelek hogy barátomat elvigyem munkába.

Utána nem tudok visszaaludni, vagy bemegyek dolgozni.


Ma elismerem, nyűgös voltam, ilyeneket mondtam neki hogy "elegem van a folytonos korán kelésből, elegem van mindenből".

Ebből jött a vita még út közben is hogy akkor ő bemegy majd gyalog, hogy én csak maradjak itthon, "oszt üljek".


Azt mondja, hétvégén vesz egy autót magának.

De én tudom hogy neki van egy autó amit igazán nagyon szeretne, de ahhoz még pár hónapig spórolnia kellene hogy meg tudja venni.

Nem szeretném ha miattam venne meg egy olyan kocsit ami nem az ő igényeinek megfelelő, nem tetszik neki, nem szereti vezetni, ne adja isten a nagy kapkodásban hogy "csak legyen valami" még valami roncsot, hibás autót vesz amire többet költ mint maga a kocsi.


Szerintetek én reagálom túl? Hogy maradjon az ember alvás nélkül is türelmes és jó barátnő? Nem akarom hogy emiatt az aprósagok, viták miatt menjünk tönkre, de amikor a barátom azt mondja "válts munkahelyet", akkor mindig azt mondom neki hogy "Te könnyen beszélsz, neked 5km-en belül van 6 cég ahova tudsz menni, nekem meg 100km-en belül van egy.


A szakmámon kívül nem akarok dolgozni, mert mondhatni jól érzem most magam azon a helyen ahol vagyok. Csak fárasztó. Fizikai munka.


2018. szept. 21. 07:50
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Az kimaradt, amikor én hétvégén megyek dolgozni, akkor ő otthon marad, kocsival megyek. Hogy ne ébresszem fel. Tényleg próbálok rá figyelmes lenni.
2018. szept. 21. 07:51
 2/11 anonim ***** válasza:
11%

szerintem semmibe vesz és kihasznál


26F

2018. szept. 21. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Ha csak adsz egy kapcsolatba rengeteget, de nem térül meg, ki fogsz égni.

Meg azért ne arra épüljön az élet, hogy adok-kapok, meg amit csináltok, azt valóban nem nagyon lehet bírni.

Amúgy mindegy milyen autót fog venni, én most vettem olcsón egy olyat, ami lehet, 2 hónap múlva már csak tolni fogom tudni.

De árulnak pont ugyanilyet 3x drágábban is. Na annál is előfordulhat ugyanez.

Meg ugye vannak a "munkábajárós" autók, lehet, olyanra gondolt.

De ha ilyen csilivili bmw akármire, akkor nem tudom megérteni, nekem az autó mindig is csak egy közlekedési eszköz volt.

2018. szept. 21. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
38%

Igen te hisztizel. Felnőtt e3mber nem hisztizik, kommunikál, nem veszekszik, hanem vitatkozik, érvel, konszenzusra jut. De a barátod se sokkal jobb.

Mindamellett rávilágítanék, hogy tényleg baromi sokat dolgozol, ami egyenes út a vitákhoz, majd a kapcsolat rovására megy. Nem látom a leírásodból, hogy hogy és mikor szántok egymásra minőségi időt. De ha ennek vége és lesz esetleg más abban ugyanez lesz.

2018. szept. 21. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
93%

Szerintem azzal kezdd, hogy a szabadnapodon NE vidd dolgozni a barátodat! Aludj tovább, pihend ki magad, hiszen fizikai munkát végzel, sokat közlekedsz, hét végén is dolgozol + háztartást is vezetsz.

Ezzel szemben a barátod ELVÁRJA, hogy elvidd a munkahelyére, dühöng, mert még nincs olyan kocsija, amit szeretne. Gondolom, NEM főz-mos-takarít szabad idejében, amíg te utazol?

Most még csak nyaggat, hogy válts munkahelyet, később pedig kevesellni fog téged, főleg, ha menő kocsija lesz.

Bocs, ha tévedtem, de olyan sokszor láttam ilyent. Egy elkényeztetett nyűgös hapsival ne tervezz hosszú távra. Figyeld a jeleket!

2018. szept. 21. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
64%

Nem hiszem h ez hiszti, ha engem vinne barátnőm dolgozni reggelente melóba, össze tennem a két kezem 🙏 igaz kocsim sincs de nem baj.

Miért kéne neked szabadnapon elvinni?

"Hogy maradjon az ember alvás nélkül is türelmes és jó barátnő?"

Hidd el türelmes barátnő vagy, én ilyet tolnek barátnőmnek h maradjá otthon oszt üljé , elhordana mindenféle "tuskó parasztnak" , akinek "annyi esze van hogy beleferne egy pár szavas SMS-be" (ezt tegnap mondta a drága 🙄)

Amúgy szabadnapodon Miért nem adod oda neki a kulcsot oszt mennyé? Én biztos nem furikazgatnam melóba hajnalba offomon...

2018. szept. 21. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Szerintem normális ha ingerlékeny vagy kialvatlanul, meg érthető is. Ha meg akarod várni azt a néhány hónapot akkor szerintem beszéld meg vele, hogy kibírod, de addig számítson arra, hogy nem elszel valami türelmes, illetve jó hangulatban. Valamint szerintem az se ártana, ha kitalálnátok valamit, hogy néhány nap megoldja máshogy (gyalog, bicikli, busz, taxi), hogy jobban ki tudd pihenni magad.
2018. szept. 21. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Én egy dolgot nem értek. Miért nem adod neki ilyenkor oda a kocsit?


Semmit nem írsz arról, hogy mi az oka, hogy te furikázgatod. Ha már együtt éltek, van jogsija, az állomásig hagyod elmenni a szabadnapjaidon miért nem használhatja önállóan ő az autót?

2018. szept. 21. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm a sok-sok választ, a ti kérdéseitekre is válaszolva, azért nem ő viszi maga az autót olyankor, mert szabadnapon vásárlok be, akkor intézem én is az ügyeimet, szóval ha aznap nincs autó, akkor nincs kaja se a hűtőben ;)
2018. szept. 21. 20:35
 10/11 anonim ***** válasza:

3.# vagyok, sajnos, máris igazolódik, amit írtam.

Ha te nem vásárolsz, kérdező, nincs kaja a hűtőben. Gondolom, az összes házimunkára is ez vonatkozik, te önként cselédet csinálsz magadból, a párod meg el is várja.

Együtt, a feladatokat megosztva csináljátok a közös dolgokat, akkor nem leszel ennyire fáradt, a barátod pedig megtalálja a porszívót meg a boltot GYALOG is!

2018. szept. 22. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!