Az emberek miért gondolják azt a hozzám hasonló csendes, magányos emberekről, hogy mimóza lelkizős, visszahúzódó álmodozók, miközben én? (bővebben lent)

Én legszívesebben végigbuliznám/szexelném/trécselném az egész életemet, de egyszerűen nincs okom és lehetőségem rá, mivel:

* raccsolok, így nem tudom magamat anélkül kifejezni, hogy más komolyan vehessen és ne sértsen meg egy társaságban

* alacsony és sovány vagyok így semmi okom nincs arra, hogy partiarc legyek, mert mitugrász kis hülyegyereknek bélyegeznének, ha embereskednék

* nincsenek véleményeim és gondolataim, nagyon szürke az ízlésvilágom így semmi témában nem tudok és kívánok hozzászólni (kivéve foci, sport vagy autók), mert a legtöbb dolog hidegen hagy

Ezek miatt önkéntelenül is a társaságok peremére szorultam.

Szóval nincsenek meg azok a feltételek, hogy én extrovertált ember legyek, miközben arra vágynék és emiatt visszahúzódó/szerény kis ártatlan báránynak bélyegeznek, ami egy álszent/képmutató véleménynyilvánítás. Miért ilyen fekete-fehér az emberek véleménye? Persze biztos vannak, akik önként választották ezt a befelé forduló, lelkizős személyiséget (miközben ők lehetnének a világ közepe), de az a sok ostoba ember miért nem képes felfogni, hogy a rossz külső tulajdonságokból eredő gátlások miatt introvertált az érintett emberek döntő többsége, pl én is. Engem qrvára zavar amikor ezzel jellemeznek, mert szemet hunynak afelett, hogy genetikailag nem vagyok vonzó/szimpatikus a társadalomban, de ráadásul ezt még negatív tulajdonságként állítják be. Az introvertáltság manapság lassan olyan szitokszóvá válik, mint a homoszexualitás, a hajléktalanság vagy a közmunka.