Miért nem vagyok képes beszélni arról, ami a lelkemet nyomja?

Mármint, azokról a dolgokról, amik már régóta aggasztanak, és úgy érzem, most már muszáj lenne megosztanom valakivel, mert kezd az egész egyre kezelhetetlenebb lenni, és érzem, hogyha ezt nem oldom meg hamarosan, akkor abból akár (további) problémám is akadhat a jövőben...És még mindennek tudatában sem tudnék megnyílni egy, hozzám közel álló embernek sem.

Lehet ez azért van, mert már túl régóta magamban tartom...Eddig egyetlen egy embernek kezdtem el beszélni arról, amiből ez az egész kiindul, de végül annak nem lett jó vége... konkrétan a barátságunk ,,intimitása" oda. Már ha érteni lehet, hogy mégis mire gondolok ez alatt. És ha oda kerülne a sor, hogy ,,na, most akkor vele megosztom" végül megfutamodom. Vagy a reakciójától, amit rajta látok, vagy pedig mert nem akarom, hogy a dolgoknak csak a rossz oldalát lássa...Hogy csak azt lássa, amiről én ,,panaszkodom", hisz ez egyértelműen nem így van.

Egyszerűen csak...kezdek elveszni ebben az egészben, és a körülöttem lévő emberek még csak nem is tudnak róla, mert csak olyankor jön ki rajtam (ha kijön) mikor egyedül vagyok. Ez csak... úgy érem, egy kis probléma nőtte túl magát rajtam, egy óriásivá.