Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Csak én vagyok ilyen naiv,...

Csak én vagyok ilyen naiv, hogy néhány év angliai élet után jövök rá, hogy az angolok kétszínű, arrogáns, felsőbbrendű lények? Az idősebbek is ezt gondolják vajon? Vagy csak a net megjelenése óta nyílt meg a világ, és ismert ennyire ez a tény?

Figyelt kérdés
A sok gyarmat miatt mindenkit lenéznek. Persze már a birodalom nagy részét elvesztették, vagy így, vagy úgy, de a mentalitás beléjük ivódott. És ezt éreztetik is rendesen.

2018. dec. 28. 14:16
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
100%
Az tényleg igaz, hogy van egyfajta európai, de egyben nem európai tudatuk, aminek egyrészt földrajzi okai vannak, másrészt pedig történelmi okai is. Vagyis európainak vallják magukat, de ugyanakkor megkülönböztetik a kontinentális európát maguktól. Ez sok mindenben megnyilvánul, az autós közlekedéstől kezdve a politikán át (brexit) a jogrendszerig sok mindenben.
2018. dec. 29. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%
Nekem feltűnt pár hét vagy után, de én idősek otthonában dolgoztam és szinte csak angol kollégám volt. Az idősek is ilyenek, én vidéken dolgoztam, ami ugye brexit párti volt. Mondjuk nem voltak agyoniskolázottak, meg elég csúnyák és dagadtak voltak, úgy hogy én betudtam az irigységnek is. :D Dolgoztam amerikai gyerektáborban is, ott is eléggé távolságtartóak voltak mindenkivel szemben.
2018. dec. 30. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%

John Cleese már csak ismeri az angolokat, a Fawlty Towerban (van-e, aki ezt nem ismeri? :) ) jól érzékelteti ezt, amikor a spanyol pincérnek - tehát szemlátomást nem brit - nekiszegezi a nyanya a kérdést: maguknál Kalkuttában nincsenek kutyák? Mert van az angol, és aki nem az, az nyilván egy gyarmati (az meg nagyjából India) szolgáló. :)

De azért ezt sokkal finomabban csinálják, mintsemhogy direkte sértő legyen, vagy legalábbis csinálták. A hidegháború után, mikor kelet-európai gyerekek érkeztek nyelvet tanulni, az exeteri katedrálisnál ott állt az önkéntes mamóka, és mindenféle kelet-európai nyelven voltak nála ismertetők a katedrálisról. Szóval, hogy úgy mondjam, az utcai érintkezés szintjén rendkívül udvariasak voltak. Csak, amikor hasonlóan brit nyanya érkezett, és összenevettek, akkor látszott, hogy csak azt gondolja, ők külön kaszt.

Meg amikor meginterjúvolom a népek egyenrangúságáról, előadást tart, hogy milyen jó ez a barátkozás, francia testvérváros, aztán a hétvégi telek-félén összejönnek hárman, és egyikük francia fajtájú birkájának a rovására három órát röhögnek élcelődve. :)

2018. dec. 30. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%
Nagykepu, muveletlen, ketszinu, iszakos csurhe. Ennyi.
2019. jan. 12. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
68%

Én 3 éve kint élek, én pont nem ezt tapasztaltam.


Habár tényleg függhet attól milyen iskolázottságú az illető (és hol).


Én többféle nemzettel dolgoztam már együtt, én pont hogy az angolokkal jöttem ki a legjobban, mindig segítettek, udvariasak voltak.


Nemcsak velem, más nemzetiségűekkel is. Én úgy vettem észre nagyonis nyitottak.


Egyébiránt nekem angol a kedvesem. ;) Mondta is nem zavarja a származásom, és sose éreztette velem hogy zavarná. Sőt, ellene van a diszkriminációnak. Egyébként egy intelligens, értelmes ember. Hallottam hogy sokuk elég buta, szerencsére az én párom kivétel.

A családja is elfogadott.


Azt is észrevettem más angoloknak is külföldi barátnője van, akár lengyel, román, vagy ázsiai, vagy más magyarok.


Érdeklődnek is külföldi nők iránt, főleg mert csinosabbak mint az övéik és talán kedvesebbek.


Persze lehetséges vannak köztük olyanok amilyenekről írsz, de én angolok között komolyan mondom nem találkoztam ilyennel, akárhova mentem.


Szinte mind kedvesek voltak.


Én inkább más nemzeteknél tapasztaltam ezt a felsőbbrendűségi érzést és arroganciát, a lengyelek és litvánok között. Közölük jóval kevesebb (de akad) normálissal találkoztam.


A románok közt is találkoztam bunkókkal, de nagyrészük kétszínű, a képedbe vigyorog de a hátad mögött áskálódik.


Visszatérve az angolokra a legelőzékenyebbek pont az idősebbek voltak velem, a fiatalabbak közt inkább találkoztam olyannal aki kevésbé volt udvarias.

2019. jan. 23. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:
Lehet azért gondolod így, mert még csak 3 éve vagy itt. Én már 8-at taposom. Láttam, hallottam ezt-azt...sajnos. Nagy csalódás...
2019. jan. 23. 00:29
 17/19 anonim ***** válasza:
100%
Költözz fel Skóciába. Ők rendesek (tapasztalatból mondom)
2019. jan. 27. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
100%
Éltem kint fel évet. Nagyban függ hogy hol élsz. Éltem Londonban, aztán Bournemouthban is, ugyan nekem nagyon sokan mondták hogy azt hitték angol vagyok mert nagyon jól beszélem a nyelvet (C1es nyelvvizsgam van, szeretem nagyon, és elég sokszor használom, társalgási szinten beszelem) de nekem a tapasztalatom hogy vidéken sokkal kedvesebbek az emberek, Londonban ahol az emberek 90%a turista és nézelődik, a maradék 10 pedig rohan a munkahelyere, vagy ide oda nem igazán akarnak beszélgetni. Bournemouth nem egy nagy város, nem sok emberrel, itt jóval nagyobb az esély hogy segíteni fognak. Egyébként sose neztem le senkit aki nem beszélte anyanyelvi szintén az angolt, és normális ember nem is néz le ez miatt senkit. Bár nem is vagyok angol😅 Éltem Párizsban is, az már egy mas tészta:)
2022. júl. 7. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

Ja, hát itt az a nagy baj, hogy külön dolgokról beszélnek egyesek, anélkül, hogy felmérnék, miről volna szó, és mit mondanak.

Ezek a kijelentések, hogy:

- mindig segítettek, udvariasak voltak

- a legelőzékenyebbek pont az idősebbek voltak velem

- itt jóval nagyobb az esély hogy segíteni fognak

...ezek nem arról szólnak, hogy egyenrangúnak tekint. Pont, hogy nem tekint annak, csak a segítőkészség, előzékenység, udvariasság meg nem erről szól. Az a civilizált együttélés követelménye. Ezt csak a magyar mossa egybe, mert számára természetes megnyilvánulás a bunkóság a társadalmi érintkezésben. A felsőbbrendűség hiánya abban mutatkozna meg, ha meghívna vacsorára, meg hétvégén kirándulni. Ez az, amit meg igen sokan mások írnak, hogy ezt nem teszik, ők csak lengyellel, indiaival, satöbbi tudnak barátibb kapcsolatot teremteni.


Ami a párválasztást illeti, az meg egy egészen más dolog. Egyrészt a házassággal "beemeli" a saját kasztjába. Másrészt meg azért fordul e téren a bevándorlók felé, mert azok még sokkal könnyebben rávehetők a mosogatásra meg porszívózásra. Ahogy egy, több évtizede Amerikában élő magyar lány mondta, már pont nem találva hirtelen a kifejezést, azok még jobban submissive-ek.

2022. júl. 8. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!