Írnátok titkokat?

Rengeteg titkom van es nemelyik eleg durva, mondok egy szolidabbat.

Akaratlanul egy buliban csokoloztam egy biszex sraccal reszegen (nem tudtam hogy biszex) napokkal kesobb kiderult hogy biszex es hogy jobban a fiuk utan erdeklodik de addigra rajottem hogy beleszerettem fulig, nem mondtam el senkinek mert minenki elitelt volna miatta de nem tehettem rola.

Hát az egyik ilyen dolog, amiről soha senkinek nem beszéltem és nem is fogok az az, hogy utálok strandra járni és megalázónak tartom mind a fürdőruhát, mind a bikinit. Számomra ezek a ruhadarabok azt juttatják eszembe, hogy az összes nőt "belekényszerítik", hogy kipakolja a testét mindenkinek és a férfiak szabadon bámulhatják őket, és igencsak furán festene, ha egy nőt rendes rövidgatyában látnának strandolni, míg egy férfi számára ez egyáltalán nem zavaró. Ennek ellenére mindig elmegyek a családommal strandolni, mert a szüleim ezzel szeretnének minket boldoggá tenni, hogy visznek minket ide meg oda, és nem szeretném tönkretenni mindenki napját és kedvét azzal, hogy hirtelen kijelentem, hogy utálom a strandot. Nálunk a "vagy mindenki jön, vagy senki" szabály él... és utálom.

A másik dolog, amiről senki se tud, hogy megfelelési kényszerem van, emiatt pedig rengeteget szorongok gyakran ok nélkül, mert görcsösen akarom, hogy engem mindenki kedveljen. A gond még az, hogy idegenek között nehezen tudok beszélgetni, feloldódni, emiatt az emberek nem gyakran szólnak hozzám, ami oda vezet, hogy láthatatlanná válok számukra vagy ok nélkül megutálnak, ami miatt megint csak szorongok.

Benne vagyok néhány messengeres csoportban. Utálok messengeren beszélgetni, mert sokkal nehezebb, mint élőben, mert akármit írnak nekem, percekig kell gondolkoznom, hogy mit írjak, és utólag végül mindig rájövök, hogy nem is ezt kellett volna írnom. Ezért, ha a csoportokba írnak valamit, direkt nem nyitom meg azokat egy darabig, mert az megint oda vezetne, hogy "megnéztem, tehát válaszolnom kell rá", és megint perceket gondolkodok idegesen, hogy mit válaszoljak.

Mindig is arra vágytam, hogy sok barátom legyen, akik figyelnek rám és meghallgatnak, ennek ellenére ha mindenki rám figyel, azt kívánom, bárcsak láthatatlan lennék. Nem értem magamban ezt az ellentmondást, és mások úgyse értenék ezt meg, ezért nem tartom fontosnak, hogy elmondjam valakinek és szépen lecsesszen érte, hogy "ez hülyeség".

Lehet, hogy ezek elég hülye titkok, de ezek a legmélyebbek, amiket soha senkinek, aki közel áll hozzám nem mondanám el, mert úgyse értenék meg és hasznos tanácsot egyikőjük se tudna adni, max olyat, hogy "nem szabad így gondolkodni", amivel pedig semmire sem megyek.

Elástam néhány időkapszulát a szülőházam udvarán bő tíz éve, már én sem tudom pontosan, hová.

Ha valaha valaki megtalálja, meg fog lepődni.