Előfordult már veletek, hogy valaki, akit csak látásból ismertetek, nagyon felkeltette az érdeklődéseteket? Hogy azt éreztétek, bárcsak megismerhetnétek vagy legalább pár mondatot beszélhetnétek vele?

Már hónapokkal korábban felfigyeltem egy srácra a suliban. Lehet előbb kellett volna, mert végzős és sajnos hamarosan már nem fogom többet látni. Nem vagyok bele zúgva, mert fogalmam sincs milyen ő valójában, milyen a személyisége. Csak valahogy mégis annyira kíváncsi lennék rá és ezt az érzést nem tudom hova tenni. Mindig egyedül látom, olyan kifejezéstelen arccal vonul végig a folyosón, sokszor kicsit lehajtott fejjel. Nagyon kitűnik a többiek közül, annak ellenére, hogy a legtöbb diák szerintem a létezéséről sem tud, ha meghallanák a nevét, biztosan nem tudnák beazonosítani. De ki tudja, lehet, hogy ő még annyira sem vágyik társaságra, barátra, mint én, szóval nincs szüksége senkire. Nem hiszem, hogy lenne olyan csoda ebben az életben, hogy meg merjem szólítani vagy valamilyen szituáció kapcsán szóbaelegyedjünk egymással vagy bármilyen módon kapcsolatba lépjek vele. Jobb lenne, ha elfelejteném, igaz? De valahogy állandóan ott motoszkál a fejemben.