Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan változzak meg, hogy...

Hogyan változzak meg, hogy mamám ne nézzen melegnek és ne küldjön pszichológushoz?

Figyelt kérdés

van pár dolog ami miatt homokosnak néz.

pl. van egy haverom aki meleg, de előbb voltam vele jóban, mint meleg lett, mert oviba és áltsuliba is együtt jártunk és mamám vhogy kiderítette és nem szeretné ha vele is lógnék.

Ezenkívül van egy legjobb barátom akivel szerinte több van köztünk, mert mindig együtt megyünk mindefelé, meg

úgy viselkedünk. pl mindig egymás mellett ülünk, vagy véletlenül közbe összeér a lábunk, egyszer beletúrt a hajamba hogy beigazítsa, meg hogy egymás mellett feküdtünk ágyba és úgy néztünk egy filmet,jahh meg egyszer buli után nála aludtunk mert közelebb volt és a vendégszobájába van két sima ágy meg egy kihúzhatós a szoba túloldalán és egyik ágyon egy haverom (nem a meleg) aludt, mi meg a barátommal még dumáltunk és nemakartunk hangosan, és a sima ágyon dumáltunk és bealudtunk és ezen is kiakadt hogy együttt aludtunk.

akkor van mamáméknál egy pajta és tele van szalmával meg van ilyen üres tér is és régi bútorokból kialakítottunk egy tök jó helyet ott és szerinte ott tiltott dolgokat csinálunk.

Szerinte rossz társaságba keveredtem és elrontanak.

Akkor egyszer kaptam kölcsön egy könyvet, amiben gimisek voltak és egyik főszereplő meleg volt, de nem is ez volt a főszál, hanem az osztályés titokban elolvasta és kiakadt.

Nem volt még barátnőm, keveset lógok lányokkal, de azért mert fiúkkal jobban kijövök és több közös témám van.

jahhh akkor nem szeretek focizni xd mindenki eljár énmeg nem, de azért mert nem vagyok elég jó, égetni meg nem akarom magam.

meg még az is baj, hogy kedvenc színem a rózsaszín és a szobámat arra akartam kifestetni újításkor, de a vitá miatt letettem róla, egy rózsaszín pulóverem van, de azt se hordhatom előtte, meg mobilhátterem is rózsazín, azt is mindig elmondja, hogy nem fiúknak való szín.

nem tudommit csináljak, mert befolyással van szüleimre, mert azt mondták azt kell csinálnom amit mamám mondd,aztán majd megnyugszik, ha úgy van minden ahogy ő akarja.



2019. ápr. 25. 14:39
 1/7 anonim ***** válasza:
97%
de ha nem vagy meleg, miert nem mondod meg neki? egyebkent meg eleg pepes lehet szegeny mamadnak mar az agya, ha azthiszi, h a pszichologus a melegekbol heterot tud csinalni.
2019. ápr. 25. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
82%
Szerintem ez kamu kérdés...
2019. ápr. 25. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
96%

Egy nagy beszélgetéssel lehet h meg lehetne oldani. Már ha meghalgatjátok egymást.DE!

Tény:Senki sem tudna a melegekből heterot csinálni,pláne h te nem vagy az.

A rózsaszín régen a férfiasság színe volt, ez a 2.világháború után változott meg.+Simán lehet ez a kedvenc színed. Sztem ez nem függ a nemtől.

Rengeteg fiút ismerek aki nem szeret focizni. Ez semmit nem árul el.

Azt meg ne fogadd el h majd megnyugszik mikor az van amit ő akar.

Valószínűleg a pszichológus egy óra után megmondaná h nem vagy meleg,és megkérdezném h nem kezelheti-e a mamádat amiért azt hiszi h a melegeket csak úgy "át lehet állítani.

2019. ápr. 25. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
77%
Aki sokat magyarázkodik, az hazudik...
2019. ápr. 25. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
48%
Swag. Vagyis ebben az esetben inkább syag. :D
2019. ápr. 25. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:

A leírásod alapján azért egy picit gyanús, hogy esetleg lehet benned némi hajlam. De még ha így is lenne, a mamádnak semmi köze hozzá, ez a te életed, nem az övé.

Pszichológusra pedig sokkal inkább neki lenne szüksége, nem pedig neked.

Ha pedig jól érzed magad ezzel a haveroddal, akkor hajrá, mindent bele.

Én minden esetre drukkolok nektek.

2019. ápr. 26. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Szerintem is kamuszaga van a kérdésnek, de mindegy.

Lényeg, hogy mondd meg mamának, hogy a pszichológus max abban tud segíteni, hogy elfogadd a helyzetet. De mivel nincs mit elfogadnod így nincs semmi értelme pszichológushoz menni.

Ha rászánsz egy kis pénzt, akkor anyák napjára vedd meg neki Fischer Eszter: Meleg a gyerekem?! című könyvét. Elég jól le vannak írva benn a témával kapcsolatos dolgok, talán ha elolvasná akkor rájönne, hogy nem erről van szó és te is tudnál példálozni, hogy mi nem igaz rád a leírtakból.

A végső és biztos megoldás ha becsajozol. Mama tuti békén hagy :)

2019. ápr. 29. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!