Valóban baj, hogyha ilyen vagyok?

Nem szeretem a mai modern világot, modern dolgokat. Jó, az internetet, szupermarketeket, telefont igen, de sokkal jobban érzem magam régiesebb dolgokkal körülvéve.

Minden álmom egy olyan otthon volt, ami szintén régies stílusban van berendezve, állólámpa, hintaszék, nagy függönyök, számomra ez otthonos (a kevés bútor, nagy szabad terek nem). Meg persze a saját szobám berendeztem olyanra, amilyen nekem tetszik (szintén régi lámpa, képek a falon, régi könyvek).

Imádom a balettet, ilyen képekkel van teli a szoba, ill egyéb ezzel kapcsolatos dekorációim is vannak.

Ruhákból is a vintage darabokat szeretem, ezen felül nem foglalkoztat az öltözködés, megvannak a kedvenc ruháim, nem szeretek vásárolni (maximum turizni).

Könyvekből is inkább a régieket szeretem (antikvárium), gyűjtöm őket.

Nem utálok semmit divatból, van pár közösségi oldalam (na jó, Instám nincs), nem szokásom leszólni, aki máshogy él, vagy máshogy érzi jól magát.

Nem képzelem magam különleges hópihének se (a saját felfogásomban én vagyok a legegyszerűbb, leghétköznapibb ember, akit ismerek).

Szeretem a természetes dolgokat, sminkelek ugyan, de a természetes kozmetikumokat szeretem (meg mindent, aminek szép, régies, egyszerű, letisztult doboza van).

Vannak gyerekes dolgaim, számomra a hét napjainak színe van a számoknak meg hangulata. Szeretem fényképezni a felhőket, illetve régebben festettem is.

Ha megismerek valakit, akit kedvelek, akkor mindig elképzelem, hogy beszélgetünk, hogy én mit mondanék, ő mit mondana. A valóságban viszont nagyon zárkózott vagyok.