Normális, hogy kedvetlen vagyok? Vagy velem van a baj?

Nem egészen ebbe a kategóriába illik, bár részben kapcsolódik hozzá.Szóval mostanság sok problémám volt és ez elvette a kedvem sok mindentől. Nagyon nehéz volt ez a vizsgaidőszak, ez is kifárasztott, sokat idegeskedtem is a jegyeim miatt meg más miatt, aztán a családban sem volt mindig minden rendben, nem nagyon volt örömöm, inkább csak a problémák, tanulás, egészség, pénz és ilyesmi téren. Párszor el tudtam menni valahova, beülni egy forró csokira vagy ilyesmi, de az időm 80-90%át a tanulás töltötte ki. A párommal is néha összevesztem de vele már helyrejöttek a dolgok. Szóval mostanában a sok probléma miatt elment a kedvem mindentől. Például ahhoz sincs kedvem, hogy felhívjak egy ismerőst, akivel régen szívesen beszéltem és hónapok óta nem beszéltem vele (család ismerőse, más beszélt vele, csak én nem). Pedig még ilyen körülmények közt is gondol rám de a melankóliám miatt már nincs kedvem telefonálni. Néha anyukám is sérelmezi, hogy nem beszélek vele eleget. (nem az ismerőssel hanem anyukámmal) Nem azt mondom, hogy soha de néha tényleg nincs kedvem. A párommal jobban beszélek, bár ott is függ a témától és a hangulattól. Vele viszont azért beszélek jobban, mert ő kicsit kívülálló, máshogy érti a problémáim, vele más beszélni ezekről. (Nemcsak panaszkodok neki de ő mindig meghallgat) Vele kicsit pihentetőbb beszélni, együtt lenni.

Végzős vagyok, ilyenkor sok a papírmunka is az egyetemen, már azt is unom meg úgy érzem szeretnék egy kicsit úgy élni, mint sok más egyetemista, például aki el tud utazni valahova, aki nem mindig aggódik meg egyebek.

Szóval szeretnék csak úgy pihenni.

Az normális, hogy mostanság a sok probléma miatt már elment a kedvem mindentől?

Normális, hogy csak úgy pihenésre vágyom? Minden aggódás nélkül?