Szerintetek működhet egy tanár-diák viszony úgy, hogy nincs meg egy minimális szimpátia sem?

Fiatal koromban sokszor korrepetáltam diákokat és valami minimális szimpátia természetesen kell. De ez mindig meg is volt. Eleve próbáltam megértő lenni mindenkivel, kedvesen, jóindulatúan viselkedtem. Azt hiszem, engem is kedveltek.

Tisztában voltam vele, hogy akkor van eredménye az ott-létemnek, ha nem utál a diák. Mindezt abból a helyzetből, hogy általában rosszul megy neki az a tárgy, kevés a sikerélménye belőle, utálja a tanárt stb.

De pont ezért általában nagyon jólesett nekik, hogy valaki nem minősíti a tudásukat (=osztályoz), hanem őszintén segíteni akar.

Mivel életkorban és felfogásban közelebb álltam hozzájuk, lányok sokszor lelki dolgokat is megosztottak velem.