Van valakinek pozitív tapasztalata idegen lakótárssal?

Szia! Nemtudom mennyire számít lakótársnak a kollégiumi szobatárs, de én nagyon jóban lettem vele!

Az (szerintem) sokat számitott, hogy ugyanaz a kar, hasonló érdeklődés és persze, hogy az elején egy hullámhosszon voltunk. De csak rugalmasnak kell lenni. Én egyedül laktam egy kétszer akkor szobában 15 évig egy nagy házban. Szerettem egyedül lenni, nyugiban a szobámban. Tartottam tőle mi lesz most. De jól alakult:) Csak nyitottnak és türelmesnek kellett lennem. Ez sokat javitott a személyiségemen is. Toleranciát, tiszteletet is tanultam. És nagyon úgy néz ki, életre szóló barátságot kötöttem...:)<3

Inkább semleges tapasztalataim vannak.

3 lakótársam volt egyszerre, én is introvertált vagyok, és sosem akartam másokkal együtt lakni, csak egyedül nem tudtam volna kivenni egy lakást Budapesten. Semmi kifejezetten negatív tapasztalatom nincs velük, de semmi kifejezetten pozitív se. Eléldegéltünk egymás mellett. Szerencsére ritkán futottunk össze, de ha mégis, akkor váltottunk 1-2 mondatot, vagy csak köszöntünk egymásnak. 2 fiúval és egy lánnyal laktam (én lány vagyok), a lány rendmániás volt, a két fiú meg nagyon ritkán takarított. Én valahol középen voltam. Végül hazaköltöztem, több okból kifolyólag, de az egyik az volt, hogy nem akarok lakótársakat. Mondom, semmi nagyon negatív nem történt, csak utáltam, hogy nem egyedül lakom, hogy várni kell a wc-re, fürdőre, konyhára, mosógépre, hogy hallom a zajokat, hogy ők is hallják, amikor sírok, hogy mások után kell takarítanom, de ugyanakkor arra is ügyeljek, hogy utánam ne kelljen senkinek se takarítania, a bájcsevej...

De a lényeg, hogy se barátokat, se ellenségeket nem szereztem.